Az opera pontosan ebben az átmeneti időszakban bontakozik ki, felfedve mitologikus és egyben szimbolikus voltát.
A tenger egy figyelmeztető jelenlét, amely elválaszt és gyilkol, de ugyanakkor szétváltakat egyesít, felvállalva ilyen módon a lét rejtélyének azt az értékét, melyben az ember drámaian küzd a boldogság kétségbeesett eléréséért, amelyhez Mozart szerint minden teremtménynek joga van.
A zeneszerző a történetet - melynek középpontjában egy szakrális gyilkosság áll, melyet az apa követ el a fia ellen - humanizálta, és annak teljesen a mélyére hatolt. Zenébe akarta önteni a boldogságot és a kreatív lelkesedést, melyek szemben állnak az apa iránt érzett lelkiismeret-furdalással. Mozart tudatában volt, hogy ez az opera döntő hatással lesz emberi és művészi jövőjére. Az apa-fiú kapcsolat az operában Mozart önéletrajzi vonatkozásaival keveredik, már-már pszichoanalitikus formában.
Egy új élet és egy új világ akarása - régi megszorítások és babonák nélkül - nem más, mint a megújulás és a remény fénylő szimbóluma.
Idomeneonak meg kell halnia, hiszen egy felesleges fogadalomban bűnös: egy koronás személyiségnek a lemondás és a száműzetés nem más, mint a halál, tagadása tehát az önkényes ítélkezésnek és a vak babonának.
Egy bűnös király - aki antropológiailag egy tévedés - lemond a hatalomról, és elfogadja a világtól való elzárkózást, utat nyitva ezzel egy új ciklus létrejöttének, melynek sikerét már egy új királyi pár biztosítja.
Mesés finálé, mély és figyelem felkeltő, például szolgál egy értelmes és fényes uralom számára, újraértékeli a múltat, élővé teszi a jelent, és megjósolja az Értelem jövőbeli győzelmét.
/Antonio Petris/
A(z) Csokonai Színház előadása
Hozzászólások