Színház

Igor herceg - Halka

opera, 2008.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Egy lengyel és egy orosz opera, amelyek között összekötőkapocs a híres "poloveci-táncok": a Halka és az Igor herceg, Moniuszko és Borodin műve.
Stanislaw Moniuszko a maga idejében azonos hivatást töltött be a lengyel zenei életben, mint Erkel Ferenc Magyarországon. Négyfelvonásos műve, a Halka Lengyelország nemzeti operájának számít. A Varsóban 1858. január 1-jén bemutatott mű megírására a zeneszerzőt W. Wolski azonos című verses elbeszélése ihlette, s a megkomponálásakor a lengyel népdalkincsből is merített. A Halka magyarországi premierje az opera megszületése után közel egy évszázaddal, 1952. január 10-én volt az Állami Operaházban, Neményi Lilivel a címszerepben.
Az Igor herceg librettóját Alekszandr Borodin egy valóban megtörtént esemény, és az erről született Igor-ének alapján írta. A zeneművel több, mint húsz éven át foglalkozott, közismert formáját azonban Alekszandr Glazunov és Rimszkij-Korszakov készítette el. Ősbemutatójának színhelye Szentpétervár volt 1890. november 4-én, Magyarországon 1938. január 20-án, majd 1963. január 30-án mutatta be az Operaház.

A(z) Miskolci Nemzeti Színház előadása

Stáblista:

Hozzászólások