Színház

Így szerettek ők – József Attila II.

felolvasószínház, 100 perc, 2018.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Mi van az iskolában megtanult életrajzok és életművek mögött? Hús-vér emberek, valódi örömökkel, sorsokkal, kapcsolatokkal, érzésekkel, érzelmekkel és tragédiákkal. A felolvasószínházi sorozat a legismertebb magyar írók és költők művek és könyvek mögötti szerelmi életét mutatja be a Nyáry Krisztián által megírt népszerű történetek nyomán. A sorozat ötletgazdája Réczei Tamás rendező, aki a második évadban a Eötvös Lóránd Tudományegyetem bölcsészhallgatóinak kutatásai alapján készíti el az egyes előadások szövegkönyvét.

„2017 nyarán megemlítettem a Kultúrbrigád általam régóta ismert tagjainak, hogy a szegedi REÖK Palotában elkészítettem egy sorozatot, Nyáry Krisztián: Így szerettek ők című kötete alapján. Szegedi bölcsészhallgatók segítségével nézhettem bele az eredeti dokumentumok sokaságába, és alakítottam ki a felolvasóestek szövegkönyvét.
Szerettem volna, ha esetleg a 2018/19-es évadban az Átrium is műsorára tűzi. A színház vezetése azonban azt mondta: »Ez nekünk most kell!« – és elindult a tavalyi évadban az Így szerettek ők Átrium-változata. Az első előadásra három héttel előre elkeltek a jegyek. Kiváló kollégáink elevenítették meg a sorozat szereplőinek alakjait: Fehér Balázs Benő, Döbrösi Laura, Gyabronka József, Hajduk Károly, Horváth Julianna, Herczeg Adrienn, Kerekes Viktória, Koltai Róbert, Kovács Máté, Kőszegi Ákos, Kurta Niké, Lovas Rozi, Märcz Fruzsina, Nyáry Krisztián, Palugyai Sári, Scherer Péter, Sütő András, Szatory Dávid, Szilágyi Csenge, Takács Katalin, Trokán Nóra, Varga Fekete Kinga. Májusban aztán a sikerre tekintettel négy író, költő szerelmi bonyodalmait ismételte meg a színház. Felbátorodtunk! – valljuk meg.
Következzen ebben az évadban a folytatás! Így szerettek ők 2.: Molnár Ferenc, Babits Mihály, Krúdy Gyula, Márai Sándor, József Attila, Ady Endre, Csáth Géza.
Várjuk Önöket szeretettel!
Réczei Tamás és a közreműködők”

Bemutató időpontja:

2018. december 10.,

Stáblista:

Szereplők

József Attila
Vágó Márta

Alkotók

Hozzászólások