Színház

János vitéz

zenés előadás

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Élőzenés táncköltemény.

Felejtsük el, amit eddig a János Vitézről tudtunk: kényelmesen dőljünk hátra, adjuk át magunkat a különlegesnek, az eredetinek, az újnak, hiszen most csodálatos művészek úgy vezetnek át két felvonáson keresztül egy eddig nem látott világba dallamokkal, énekkel, tánccal, a csizmák koppanásával, ahogyan Kukoricza Jancsit földi kalandjait követően átvezeti sorsa Tündérországba.

A Varidance és a Bartók Táncszínház társulata Vári Bertalan vezetésével látványos tánckölteményként varázsolja elénk Petőfi Sándor 1844-ben pár hét alatt papírra vetett művét, a János Vitézt. 1904-ben született Kacsóh Pongrác megzenésített darabja, amelynek friss és mai hangszerelését Szirtes Edina „Mókus” alkotta meg, és a kultikus Ferenczi György 1-ső Pesti Rackák zenekarának tagjaival kiegészülve csendül fel élőben.

A kivételesen szerencsés csillagzat alatt megkötetett társulás egészen egyedi hangzást és látványvilágot varázsol, ezzel pedig sikerül elérnie azt a különleges bravúrt, hogy a mindannyiunk által ismert darabot teljesen új, egyedi nézőpontból mutatja be és ejti ezzel rabul a minőségi magyar kultúra rajongóit.

Írta: Bakonyi Károly Petőfi Sándor elbeszélő költeménye alapján, Heltai Jenő verseinek felhasználásával.

Huszárok, Leányok, Tündérek: Asbolt Eszter Anna, Deák Bálint, Hahn Jusztina Sára, Halmosi Dzsenifer, Kecskeméti Gergely, Perger Balázs Márk, Péter Szilvia, Simó Anna, Veres Tamás, Zolja Adél

Zenekar:
Szirtes Edina „Mókus” – ének, hegedű
Ferenczi György – ének, szájharmonika, hegedű
Apáti Ádám – ének, basszusgitár, Wurlitzer piano
Bizják Gábor – ének, kürt, Wurlitzer piano
Jankó Miklós – ének, cajon
Pintér Zsolt – ének, mandolin

Produkciós vezető: Békefi András

A(z) Varidance - Vári Bertalan Társulata és Dunaújvárosi Bartók Táncszínház előadása

Stáblista:

Szereplők

Kukorica Jancsi
Francia király
Francia király lánya

Hozzászólások