Színház

Júlia és Rómeó

előadás, 2004.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Skanes Dansteater a kortárs európai táncélet egyik meghatározó színháza, amely 1995-ös alapítása óta komoly nemzetközi elismertségre tett szert. A Skanes Dansteater igyekszik kilépni a műfaji határok közül, minden új produkciójánál természetes célkitűzés a minőség és a kreativitás, az új utak keresése.

A malmöi táncszínház évente körülbelül 80 fellépést vállal, ezek közel fele gyerek- és ifjúsági előadás. A társulat 14 táncosa mellett körülbelül 10 fős adminisztratív és technikai személyzet dolgozik a színházban. Támogatást a Skane régiótól és az állami Statens Kulturrad nevű intézménytől kapnak.

2001. június 1-je óta a táncszínház vezetője Marie Brolin-Tani, aki a Stockholmi Balettakadémián tanult, de külföldön is, például Londonban és Párizsban, s 18 éven át dolgozott Dániában táncosként és koreográfusként. "Vörös fonalként" húzódik végig a munkáin az, hogy zenekarral és élő zenével dolgozzon a társulat, legyen szó akár klasszikus zenekarokról, klezmer és cigány zenéről, tangóról. Több koreográfiája nemzetközi együttműködés keretében született, dolgozott például a Győri Balett társulatával is.

A Skanes Dansteater két (egy nagy és egy kisebb) helyen játszik Malmőben, mindkettő a Malmöi Opera és Zenés Színház (Malmö Opera och Musikteater) játszóhelye. Emellett a társulat gyakran turnézik az országban és külföldön is. 2001 márciusában átadták a Skanes Dansteater új, mobil játszóhelyét, amelyet sportcsarnokokban és más, hasonló helyeken lehet fölépíteni.

A Júlia és Rómeó bemutatóját 2003. november 7-én tartották, a neves koreográfus, Roberto Galván modern produkciót álmodott színpadra. Az előadásban közreműködik a társulat 14 táncosa és két színész: Kerstin Andersson és Per Lundström. A malmöi előadásokon a Malmö Opera és Zenés Színház 60 fős zenekara játszik.

Roberto Galván Rómeót és Júliát két egyszerű, szerelmes fiatalnak látja, a történet bárhol és bármikor játszódhatna. Szokatlan Galván felfogásában, hogy két színész is fellép: a dajka és Lőrinc barát. Ők ketten a történések után 20 évvel találkoznak, s igyekeznek megérteni, miért történt mindez úgy, ahogy történt.

A(z) Győri Nemzeti Színház előadása

Stáblista:

Hozzászólások