Színház

Kampec I-II.

színmű, magyar, 2014.

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

A történet egy hullaházban játszódik, ahol különféle rejtélyes ügyek történnek. A szereplők groteszk figurák, akiknek megvan a saját bajuk, stich-jük. A történet fő szála egy sorozatgyilkosság, és emellett minden epizód egy önálló történet, sok fekete humorral és abszurd helyzetekkel.

Mamma, a halottlátó takarítónő próbál segíteni a halottak elintézetlen ügyeiben, miközben a Halállal kötött alkuja szerint legfőbb vágya, hogy elhunyt lányával még egyszer beszélhessen.

A második epizódban bizonyossá válik, hogy az ide szállított hullák között összefüggés van, és mindannyian egy sorozatgyilkos áldozatai.

Az ügyeket bonyolítja, hogy a helyi rendőrnő, Timi felsőbb utasításra rendszeresen meghamisíttatja a bizonyítékokat a hentesből átképzett boncmesterrel, Csabival. Timi ezeket az ügyeket is próbálja eltussolni, ám az ott dolgozókat egyre inkább érdekli ez a sorozatgyilkosság.

A gyanú azonban végig az új gyakornokra terelődik, aki a SOTE-ról csöppent ebbe az eldugott és lepukkant hullaházba, ahol semmit nem ér a szaktudásával, hiszen a boncmester maga is csak a flexet ismeri.

Bemutató: 2014. július 4., Zsámbéki Színház és Művészeti Bázis

A(z) KoMod - színház előadása

Stáblista:

Szereplők

Csabi (boncmester)
Sári (asszisztens)
Peti "Sote" (új gyakornok)
No. 20140411

Alkotók

Hozzászólások