Színház

Komposzt

előadás, magyar, 2014.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Komposzt című előadás egy művészeti médiumokat szintetizáló kísérleti produkció, mely egyszerre használja fel és összegzi az irodalom, képző- és színházművészet kifejezési formáit. Az irodalmi bázist Nemes Z. Márió Bauxit című verseskötete jelenti. A kötet újraválogatott darabjai alkotják a produkció strukturális vázát, ugyanakkor nem egyszerűen a verseskötet színpadra "fordításáról" van szó, hanem egy új kompozícióról, mely szellemében hű marad a Bauxithoz, miközben a költő világát megnyitja a vizualitás és a performancia irányában. Az előadás narratív keretét Von Höffler báró bőrgyárának története képezi. Ez a gyár egyfajta posztindusztriális "embergyár", mely különböző emberszerű, illetve állati létezőket, keveréklényeket és mutánsokat állított elő. A termelés célja vélhetően egy újfajta közösség felépítése-kitenyésztése volt, de ez a kísérlet kudarcba fulladt, és az alkotó végleg magára hagyta a gyárat, vagyis részben egy újraértelmezett Frankenstein-történetről van szó. Az előadás ebbe az elhagyatott gyárba kalauzolja a nézőt, melyet a termelés eredményeképp létrejött pszeudo-közösség népesít be.

A(z) Trafó előadása

Stáblista:

Hozzászólások