Színház

Kortárs Koreográfusok Estje

táncelőadás, magyar, 2008.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Magyar Nemzeti Balett Alapítvány 1998-ban hozta létre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a Stúdió Együttest, mely ifj. Harangozó Gyula és Egerházi Attila kezdeményezésére magára vállalta az Operaházban oly régóta hiányzó koreográfusi műhelymunka beindítását, a fiatal tehetségek útkeresésének egyengetését, egyéni, új stílusuk megtalálását.

A Magyar Nemzeti Balett vezetői az együttes klasszikus és hagyományőrző repertoárját bővíteni kívánták kortárs, újító szellemiségű, modernebb hangvételű magyar koreográfiákkal. Ezt a célt segítették elő az 1999-től évente megrendezett "Kortárs Koreográfusok estjei", amelyek évről évre újabb bemutatkozási lehetőséget adtak, főként operaházi balettművész-koreográfusoknak. A kísérletezésnek induló "Kortárs Koreográfus est" idén tizedik jubileumi évfordulóját ünnepli. Ez alkalommal az új alkotások mellett az elmúlt 10 év legnépszerűbb és legsikeresebbnek mondható munkái is műsorra kerülnek, amelyek méltán képviselték alkotójukat nemcsak a vidéki turnékon, hanem az Operaház, az Erkel Színház, a Művészetek Palotája, a Thália Színház és egyéb, nemzetközileg ismert táncszínpadokon is.

A(z) Nemzeti Táncszínház előadása

Bemutató időpontja:

2008. október 13., Nemzeti Táncszínház

Stáblista:

Hozzászólások