Georg Büchner drámájának felhasználásával, Thurzó Gábor fordítása alapján a szöveget írta Závada Péter, zenéjét szerezte Subicz Gábor.
„Ne nyígj nekem, tesó, az gáz. Na fogd: boros pohár.
Merülj le, ott a búskomorság tengermélye vár.
Mint egy perzsa gyöngyhalász, ma úgy tekintsd a szeszt.
Hozd bánatod medréből föl a legszebb gyöngyöket.”
„Leonce a Normafánál? Ne már! Léna a Steximpex dúsgazdag tulajának lánya? Fú, de modern… Valerio mint repper? Minek? Büchnert teljesen felesleges átírni, egyrészt mert zseni volt, másrészt mert a szöveg úgy jó, ahogy van.”
Kösz, ezt mi is tudjuk, ugyanakkor kísérletezni, játszani, bátran belevágni valami újba sosem tilos. Ezt minden bizonnyal a szerző és a darabban szereplő vakmerő fiatalok is így gondolnák. Hiszen a felmerülő kérdések máig aktuálisak: Miért van három lába a széknek és nem kettő? Miért a kezünkkel töröljük az orrunkat, nem pedig a lábunkkal, mint a legyek? Elmenekülhetünk-e a sorsunk elől? És nem utolsó sorban lehetünk-e boldogok azzal, akit mások, akaratunkon kívül szemeltek ki nekünk? A Leonce és Léna új zenés változatában, azt reméljük, minderre fény derül.
Közreműködők: a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Nemzeti Színház énekkara és tánckara
A(z) Szegedi Nemzeti Színház előadása
Hozzászólások