Csathó Kálmán, mint a Nemzeti Színház rendezője, később főrendezője évtizedeken keresztül volt részese a magyar színházi életnek. Színdarabjai a színpad és a színpadi jellemek tökéletes ismeretéről tanúskodnak. Egyik legkiemelkedőbb alkotása Schöpflin Aladár Nyugatban írt kritikája szerint is a Lilla című darab.
A költő és múzsája közti viszony mindig is érdekes, izgalmas témát kínál az azt feldolgozni kívánó írónak. Különösen így van ez a Csokonai ? Lilla kapcsolattal, mivel az irodalomtörténeti kutatások ellentmondásosak szerelmük mélységére és kölcsönösségére vonatkozóan. Egyesek szerint a vonzalom egyoldalú volt, és csak Csokonait érintette mélyen, Vajda Júlia inkább csak eleinte vonzódott a nem túl szép küllemű, nagy orrú költőhöz, és később, amikor látta, hogy Csokonai életvitele folytán nem alkalmas férjnek, elhidegült és zokszó nélkül ment a gazdag dunaalmási kvesztorhoz, Lévai Istvánhoz, szülei óhajtásának megfelelően. Mások szerint igazi nagy szerelem volt kettőjük közt, és ez mindkét fél részéről a sírig tartott. Ezt látszik alátámasztani többek között az a tény is, miszerint Vajda Júliát, aki ötven évvel élte túl Csokonait, végakaratának megfelelően a költőtől kapott pecsétgyűrűvel temették el, feje alatt azzal a zsoltáros könyvvel, amelyben a "Lilla" verseket tartotta.... Csathó ebben a darabjában ez utóbbi álláspont mellett tört lándzsát, úgy ábrázolja Lillát, hogy a környezet által rákényszerített, látszólagos boldog családi élet felszíne alatt a kiolthatatlan szerelem lángja égett benne mindhalálig. A megrendítően szép utolsó jelenet erről tanúskodik. A darab többi szereplői igazi hús-vér emberek, olyanok, akikkel nap mint nap találkozhatunk jártunkban-keltünkben. A jól megrajzolt figurák sok élményt nyújtanak az egyes epizódokban. Bédiné, Édes Gergely, Kovács Sámi és Lévai István valóságban is élő emberek voltak, a darabban feltárt kapcsolatuk Csokonaival és Lillával tényeken alapszik. A többiek kitalált figurák, akik híven szolgálják az események jobb megértését. A színdarab nyelvezete és kifejezés módja régies, különösen a megszólításokban korhű . Időnként megjelenik egy elmagyarosodott német ajkú hölgy akinek beszédje a német és magyar nyelv esetlegesen alkalmazott egyvelege. Ezek a nyelvi elemek kissé megnehezítik a szöveg megértését, de ugyan akkor bájosan színezik is, életszerűvé teszik a korhű jelmezekben előadott darabot. Ne felejtsük el, hogy ez az időszak még a reformkori nyelvújítás előtti periódus, Kazinczy és társai, még csak most kezdenek el foglalkozni a nyelvművelés kérdéseivel, idegen nyelvű művek fordításával és a magyar nyelvű színjátszás megteremtésével. A XVIII. század végén a köznapi nyelv hemzsegett a latin-latinos, német-németes kifejezésektől, ami részben a még élő, középkori magyar nyelvben meghonosodott latin szavak miatt volt ilyen, más részről viszont a török hódoltságot még kiheverni az elmúlt száz év alatt sem tudó magyar nyelvbe vándorló német szavaknak köszönhető. A török-kori végvári harcokban felőrlődő magyar lakósság helyére Mária Terézia alatt betelepülő döntően német ajkú bevándorlók elsősorban kézművesek, iparosok voltak. Ők érintkeztek közvetlenül a megmaradt magyarsággal és így érthető, hogy sok német jövevényszó került nyelvünkbe. Csathó kiválóan, de egyben mértéktartóan alkalmazza ezeket a kifejezéseket és fordulatokat, éppen csak annyira, hogy a németül nem tudók is megérthessék a gondolat lényegét.
A(z) Klebelsberg Kultúrkúria előadása
Hozzászólások