Békés Pál

író, szerző, fordító
Született: 1956. március 27. (Magyarország, Budapest)
Meghalt: 2010. május 28. (Magyarország, Budapest)
Film: 18 db
Színház: 81 db


Sokoldalú alkotó: prózát, drámát, gyerekkönyveket, hangjátékokat, filmforgatókönyveket ír, fordít.

1956-ban született Budapesten. 1980-ban diplomázott az ELTE bölcsészettudományi karán, magyar-angol-összehasonlító irodalomtörténet szakon. 1980 és 1984 között szociológiai felméréseket végző kérdezőbiztosként dolgozott, majd iskolákban tanított magyar irodalmat és angol nyelvet. 1992 és 1993 között a New York-i Columbia Egyetem Fulbright ösztöndíjasa volt, majd 1997-ben a University of Iowa vendégeként részt vett az International Writing Program munkájában. 1994-ig szabadúszó író, majd hat évig a Magyar Televízió irodalmi-színházi főszerkesztője, ezt követően ismét szabadúszó. 2003 és 2004 között a Magyar Magic, a nagy-britanniai magyar évad művészeti kurátora. 2005-ben A Nagy Könyv országos olvasásnépszerűsítő program szakmai vezetője. Színdarabjait, adaptációit jelenleg is több budapesti és vidéki színház játssza; novellái, darabjai angol, francia, orosz, lengyel, olasz, cseh, német nyelven jelentek meg; fordította Nabokov, Burgess, Updike, Thurber, Woody Allen, Tom Stoppard műveit. A Vígszínház tizennégy éve tartja műsoron az Össztánc című adaptációját, töretlen sikerrel.

Fontosabb színművei:
Egy kis térzene (1983), Szegény Lázár (1984), Pincejáték (1986), A női partőrség szeme láttára (1987), A Félőlény (1990), Össztánc (1994), A dzsungel könyve (1996), TÉVÉ-játék (2000), Visz-a-víz! (2002).

Díjai:
1992: Az Év Gyermekkönyve, Fitz József Könyvdíj
1998: Déry Jutalom
1999: Soros Alkotói Díj
2000: József Attila-Díj
2006: Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, Hevesi Sándor-díj

Hozzászólások

far vik 2012 jún. 30. - 12:16:05
Csatlakozom. A kétbalkezes varázslóval varázsolt el teljesen. Megdöbbentem, amikor meghallottam a hírt, hogy elment. Nem feledjük.