A Félõlény a szörnyfelvételi iroda elõtt állt és rezgett, mint a kocsonya. Közben fülelt. Csönd volt. De miféle? Egyáltalán nem hasonlított a kiserdõbelihez. Mert bármily rémriogatta tájjá lett is az Utolsó Kiserdõ, a csöndje még a régi: otthonos, apró szösszenések, levelek szerelmes sugdosása, fûszálak kocódása, szelíd zizzenés, amint álmában másik oldalára fordul a postaposzáta – így csevegett a csönd a tisztáson. Itt, e szörnydúlta tájon más volt a csönd is: kiismerhetetlen, szorongató. Süket. Teljesen tökéletes. Rezzenetlen, pisszenetlen, szisszenetlen. Nem is csönd: némaság. Akárha egyetlen süketnéma lyuk lett volna a világ. A szörnyfelvételi iroda denevérszárnyakkal ékített ajtaja is hangtalanul tárult az érkezõ elõtt. A Félõlény beóvakodott.

Részlet Békés Pál Félõlény címû regényébõl

Valamint köz-rémek:

Jurina Beáta. Szakonyi Franciska, Tuboly Andrea, Mrakovics Norbert, Bodorkós Marcell, Varga Attila

A(z) Hevesi Sándor Színház előadása