Színház

TV-játék

játék, 2 felvonás, magyar, 2000.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A kilenc szereplős darab egy televíziós társaság középvezetői irodájában játszódik az új kulturális főszerkesztő hivatalba lépését megelőző, illetve - három hónappal később - a menesztését követő napon. A mű két része így mintegy tükörképe egymásnak: az első részben tanúi lehetünk az iroda aprólékos berendezésének, a kijelölt és önként jelentkező munkatársak megfelelően hízelgő és intrikus bemutatkozásának ,a bürokrácia átláthatatlanságából és a munkahelyi érdekösszefonódások még kiismerhetetlenebb szövevényéből következő csapdák óvatos fölállításának. Második részben pedig értesülünk a fent említett csapdák eredményes bezáródásáról, a hívek és a kliensek járványszerű elpártolásától, természetesen az iroda teljes bútorzatának folyamatos kipakolása mellett. A szerző személyes tapasztalatait sem nélkülöző történet maró szatíra kulturális életünk jelen állapotáról. Hangvételét tekintve a komikum széles skáláját vonultatja föl: frivol humorral átszőtt jelenetek váltakoznak börleszk helyzetekkel és a nyelvi abszurditás szélsőségeit fölsorakoztató dialógusokkal. A darab egyszerre kínál a közönség számára érvényes társadalmi látleletet és két órányi - hol önfeledten, hol kínosan - kacagó szórakozást.

A(z) Csokonai Színház előadása

Bemutató időpontja:

2000. november 7., Csokonai Színház

Stáblista:

Szereplők

Béni (rakodó)
Laci (rakodó)
Kriston Tamás (főszerkesztő)
Patkó Endre (a helyettese)
Neéné (titkárnő)
Száky Imola (szerkesztő)
Páder Anna (szerkesztő)
Szállás Edit (rendező)
Sajga Zsolt (producer)
Szótlan férfi

Alkotók

Hozzászólások