Színház

Lisztmánia - Az iszonyat balladája / Lisztmánia

balett, magyar, 2012.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A "Lisztomania" Heinrich Heine kifejezése, amit némi gúnnyal használt egy újságcikkében. Arra utalt, hogy Liszt az 1840-es évekbeli koncertvirtuóz pályafutása abnormális reakciókat váltott ki, főként hölgy hallgatóiból, rajongóiból. A mester puszta láttára tucatjával ájultak el a nők, egy-egy hajtincséért verekedés tört ki. Liszt volt az első megasztár, aki tudatosan építette föl imázsát. Ő adott először szólóhangversenyt, ahol kizárólag ő lépett fel, oldalra fordította a közönségnek addig háttal álló zongorát, és tűzijáték-szerű virtuozitásával, mély átélésével elkápráztatta még ellenségeit is. De mindezt nem az öncélú magamutogatás kedvéért tette, hanem a művészet erejének és társadalmi megbecsülésének emelését akarta elérni.

A tánckompozíció humoros fricska elértéktelenedő világunkról, Liszt Ferenccel a középpontban. Liszt meg nem értett, groteszk hőse a darabnak, aki a mai felszínes világban élő emberek között inkább titkolja művészetét. Múzsáját persze itt is megtalálja: beleszeret egy lányba, aki a kivagyiság álarca mögött szintén érzékeny áldozata a sekélyes világnak, mint Liszt maga.

Az iszonyat balladája
Jelmeztervező: Pilinyi Márta
Díszlettervező: Katona Ferenc
Zeneszerző: Szokolay Sándor
Próbavezetők: Uhrik Dóra, Lovas Pál, Czebe Tünde
Koreográfus: Eck Imre
Táncolják:
A fogoly: Kiss Eszter
Első csukaszürke: Dóri István
Második csukaszürke: Kócsy Mónika
Harmadik csukaszürke: Szabó Márton
Eck Imre 1960-ban készült, első koreográfiája különleges, emblematikus szerepet tölt be a Pécsi Balett történetében: ez az egyetlen olyan produkció, mely évtizedek óta repertoáron van, hiszen minden jubileum alkalmából felújításra került. Legutóbb 2010-ben az 50 éves évfordulón keltette életre a múltat a társulat, a kritika szerint "hátborzongató pontossággal, átéléssel és precíz technikai tudással".

Lisztmánia
Díszlet- és jelmeztervező: Kiss Julcsi
A koreográfus asszisztense: Czebe Tünde
Koreográfus: Zachár Loránd
Táncolják:
A Pécsi Balett táncművészei
A tánckompozíció humoros fricska elértéktelenedő világunkról Liszt Ferenccel a középpontban. Liszt meg nem értett groteszk hőse a darabnak, aki a mai felszínes világban élő emberek között inkább titkolja művészetét. Múzsáját persze itt is megtalálja: beleszeret egy lányba, aki a kivagyiság álarca mögött szintén érzékeny áldozata a sekélyes világnak, mint Liszt maga. Zachár Loránd "Lisztmániája" egy különös világot tár elénk, melynek első helyszíne a képzelet világa, egy felhők közötti angyali lét, ahonnan az elismert művész, a körülrajongott zenei géniusz leszáll egy számára eddig ismeretlen térbe. Az alkotó Liszt Ference a mi mai vilángunkba csöppen, ahol egy celeb megelőzheti a saját helyén csodált, bálványozott zeneszerzőt. Merkantilista szemléletű, értékválságos századunkban komikusan botladozó főhősünket, művészetét az emberek nem értik, nem becsülik. A korában "szupersztár" Liszt értetlenül csetlik-botlik a számára ismeretlen, a néző számára rendkívül humoros helyzetekben. Végül, - mint valódi életében többször is - megtalálja párját, akivel talán képes eltájékozódni a XXI. század médiacentrikus, zegzugos útvesztőiben.

Bemutató időpontja: 2012. március 23., Pécsi Nemzeti Színház

A(z) Pécsi Balett előadása

Bemutató időpontja:

2012. március 23., Pécsi Balett

Stáblista:

Hozzászólások