Színház

Maga lesz a férjem

zenés vígjáték, 2 felvonás, 2020.

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

A szerelem az egyik olyan dolog a világon, amiért az ember szinte bármire képes, néha még afféle őrült tettekre, kisebb-nagyobb füllentésekre is, amelyek aztán elképesztően vicces helyzetekbe tudják hozni a szereplőket.

Annyira komplikált érzés, hogy szinte bele lehet bolondulni, sőt, zenés vígjáték gyanánt még énekelhetünk is róla. 

"Minél tisztességesebb egy férfi, annál nagyobb gazember!" "A férfiak nagyon óvatosak a lányokkal, a férjes asszonyokkal azonban már más a helyzet, nekik nyugodtan lehet udvarolni." "A szerelem legjobb ellenszere a házasság."

Előadásukból kiderül, hogy a fenti tézisek igazak-e vagy ha nem, akkor hogyan cáfolják meg azokat két részben sok zenével és humorral fűszerezve.

Nóti Károlyt utoljára a Nyitott ablak c. zenés komédiájával zárta szívébe a Karinthy Színház közönsége. A Maga lesz a férjem egy 1937-ben filmen is bemutatott nagyszerű szerelmi történet, amelyet Márkus Alfréd kiváló zenéi tesznek még izgalmasabbá.

A betét dalok zenéjét szerezte: Márkus Alfréd.
A dalszövegeket írták: Halász Rudolf, Márai Lajos, Nádasi László és Nóti Károly

A(z) Karinthy Színház előadása

Bemutató időpontja:

2020. október 2., Karinthy Színház

Stáblista:

Hozzászólások

3/10
Cucucu 2023 máj. 03. - 09:03:43 3/10
A történet rettentően bugyuta, még a 30-as évek átlagához mérve is, Nóti Károly híresebb műveihez - pl. Hyppolit - képest pedig különösen.
(

Egy lány azért adja ki magát férjes asszonynak, hogy így könnyebben szedjen fel hapsikat ... és amikor ez sikerül, akkor meglepődik, hogy a vőlegénye találkozni akar a nem létező férjével, hogy tisztázza vele helyzetet, és csodálkozik, hogy a szülei is csodálkoznak.

)
Egyedül az elmeorvos, neje és segédje hoz humort és életbölcsességet az egyébként gyenge történetbe, ebből Németh Gábor, Kocsis Judit és Pusztaszeri Kornél kihozza, amit lehet.
A nóták és a táncok gagyik, Miller Zoltán színészi teljesítménye értékelhetetlen.
A díszlet kiváló, jól hozza a kor hangulatát.
A szomszéd kocsmában hasznosabban töltöttem volna el az estét.
10/10
hepinyo 2020 okt. 05. - 10:40:26 10/10
Egyik legkellemesebb színházi élményem! Bátran ajánlom mindenkinek. (valóságban 3 felvonás)