„Persze! Valamiképpen mind az ő köpönyegéből bújtunk ki” mondta Bálint András, mikor felkértük, hogy vegyen részt ezen az emlékezésen.
Mensáros a huszadik század második felének meghatározó színpadi személyiségei közé tartozott, a nagy egyéniség minden bonyolult tulajdonságával. Születésének századik évfordulóján korszakos előadóestje szövegének felolvasásával tisztelgünk előtte, majd beszélgetésen idézzük fel alakját. A színházi emlékezet pontos: van, akit nem felejtünk el.
„Ilyen az ember, egyedüli példány” - írja Kosztolányi Halotti beszéd című versében mindenkiről, aki valaha élt a világban. Igaz, de van, akire még igazabb.
A(z) Örkény István Színház előadása
Hozzászólások