Mindenki mondjon le?!

A sort a Walesi herceg kezdte, aki az angol trónról mondott le egy őrűlt szerelem miatt 36-ban, majd Horthy folytatta, aki a mai országunkról mondott le egy őrűlt gyilkos miatt 44-ben, de ezt hagyjuk. Nixonnak a watergrate miatt kellett lemondania, Clintonnak Monica miatt majdnem, Jelcinnek pedig ezt is hagyjuk egyelőre. A horn-kormányt hetenként szólította föl lemondásra későbbi államfő-önjelöltünk; a mai utódokat a mai ellenzék azért csak háromhetenként zavarná el, mert nem találkozhatnak velük gyakrabban. De nemcsak a politikusok: hetenként mondanal le bankvezérek, APEH-guruk, részvénytársasági elnök-igazgatók, hogy a labdarugó edzőkről ne is beszéljünk. Igaza van hát Orbán Viktornak: a régi telefonkönyveket tényleg el kell dobni, szinte senki sincs már a régi helyén. A Vidám színpad kicsiny, de szívós alkotógárdája kimódolta a megoldást: mondjon le az a néhány ember is, akit idáig véletlenül ottfelejtettek. MINDENKI MONDJON LE?! Egyen bár szakszervezeti vezető, tévéelnök, polgármester vagy rendőrkapitány. Akinek pedig nem jutott tisztség, melyből saját kérelmére fölmenthetik: bármi másról is lemondhat: a 3. 50-es kenyérről, a 7%-os gazdasági nővekedésről, a 20%-os nyugdíjemelésről vagy a 10%-os inflációról. Van itt bőven lemondanivaló! És hogy máris adjunkegy újabb tippet: a labdarugó EB megrendezéséről, a jugoszláv újjáépítésben való részvételről, 2002-es Európába érkezésünkről való lemondásunk után nem ártana némelyeknek területi követeléseikről is lemondani. Mi is hajlandók vagyunk lemondani több mindenről, csak egyről nem: közönségünk szeretetéről és kiszolgálásáról. Olyan politikai kabarét igyekszünk összehozni, melyben mindenki megtalálja az ízlésének és nézeteinek megfelelő tréfákat. A MINDENKI MONDJON LE?! egyes részeit az egész szezonban az aktuális történésekre reagálva felújítjuk. Reméljük: buzgalmunkat és rangos szereplőgárdánk produkcióit nemcsak a nézők illetik elismeréssel, hanem a magyar újságok, sőt: a Times, a Pravda és a Le MONDe is!