Színház

Moon Water

táncelőadás, 2009.

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

A harmincöt éves Cloud Gate Dance Theatre-t 1973-ban alapították Tajvanon, a kínai nyelvű világ első kortárs táncművészeti társulataként. Élén a nemzetközi hírnévnek örvendő koreográfussal, Lin Hwai-Minnel az együttes az ősi hagyományokkal rendelkező szépséget a mozgás izgalmas, modern ünnepévé alakítja. A New York Times vezető kritikusa, Anna Kisselgoff 2003-ban az év legjobb táncelőadásának minősítette Moon Water című darabjukat, amelyet 1998-as ősbemutatója óta számtalan fesztiválon és színházban adtak elő világszerte, mindig hatalmas sikert aratva. A kínaiak számára a shui yuei, azaz a Moon Water ("Hold Víz") szóösszetétel két dolgot jelképez. Az egyiket buddhista bölcsesség önti szavakba: "A tükörben látott virágok és a vízben látott hold csak illúzió". A másik a tai chi gyakorlói által elérni igyekezett állapotot jellemzi: "Az energia úgy áramlik, mint a víz, a szellem pedig úgy ragyog, mint a hold".
A koreográfus Lin Hwai-Min ezen híres idézeteket tekinti alapul, és ezek segítségével fogalmazza meg a taoista filozófiát a művészet nyelvén. Az előadás tanulmány, amely a valós és a valótlan, az erőfeszítés és a nyugalom, a jin és a jang, valamint az idő kérdéseit feszegeti.

A(z) Müpa előadása

Bemutató időpontja:

2009. április 27., Müpa

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások