"Mai életünk torzképével találkozunk a színpadon és ez persze sokakat arra kényszerített, hogy előadás közben kirohanjanak vagy befogják a szemüket, hangosan szentségelve, vagy némán és leforrázva, menekülésszerűen távozzanak a végén. Másokat a felismerések intenzitása késztetett hangos ujjongásra, dobogásra, lelkendező tapsviharra. Valóban zavarban van a néző: nem tudja hogyan fogadja róla-rólunk! - festett képek. Talán össze kellene törni a tükröt, mert benne a képünk torz?" Farkas Virág
Cselekménye egy falusi lakodalomban zajlik: a szereplők jól ábrázolják a hagyományos paraszti kultúra gyors enyészését. Pintér pimasz pontossággal sorolja egymás mellé az autentikus népzenét és viseletet a Tschikos-Gulash giccsparádéval, a balkán turbótechnóval, a lesújtó ízléstelenséggel és ürességgel. Akinek megadatott, hogy találkozzon a népi kultúra utolsó nyomait még elevenen őrző, istenhátamögötti erdélyi falvak lakóival, aki járt már ilyen helyen lagziban, ahol a tegnapi pesti nyálslágert váltogatva játsszák az autentikus talpalávalóval, aki látott már széki legényt kaskalapban a helyi diszkóban, az döbbenten szemlélheti Pintér megfigyelői pontosságát. A kulturális konfliktushelyzet mellé Pintér saját, összetéveszthetetlen szürrealizmusát teszi körítésül: az összhatás garantálja heves érzelmi reakcióinkat.
2004 - Vidor Fesztivál: Dottore-díj, a legjobb előadásért
A(z) Pintér Béla és Társulata előadása
Hozzászólások