Színház

Oblom-off

színmű, 2 felvonás, magyar, 2017.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

I. A. Goncsarov Oblomov című regényének motívumai alapján
"Alulírott pecsétemmel igazolom, hogy Ilja Oblomov minisztériumi titkár szívelzsírosodásban szenved, a szív bal kamrájának egyidejű megnagyobbodásával (hypertrophia cordis cum dilatatione ejus ventriculi sinistri), amely a beteg egészségét és életét veszélyes fejleményekkel fenyegeti, s e bajok feltehetőleg a mindennapi hivatalba járásból erednek. Épp ezért e beteges rohamok megismétlődésének és fokozásának megelőzésére fontosnak tartom, hogy Oblomov úr a hivatal látogatását átmenetileg beszüntesse, általában a szellemi foglalkozástól és mindennemű más tevékenységtől való tartózkodást írom elő neki."

Az 1956-ban született Mihail Ugarov a XIX. századi orosz klasszikus, Ivan Alekszandrovics Goncsarov 1859-ben megjelent remekműve főhősének, a "felesleges ember" típusa legtökéletesebb ábrázolásának szuverén újraértelmezésével arra a reménytelen küzdelemre kívánja figyelmünket irányítani, amely kíméletlen, haszonelvű korunkban az eszményeihez és morális meggyőződéséhez ragaszkodó embert folytonos vereségre kárhoztatja.

A korábban több fesztiválon rangos díjjal értékelt előadás Bajomi Nagy György címszereplésével, Valló Péter rendezésében kerül a szombathelyi közönség elé.

Közreműködők: Süle Eszter és Unger Stephan

A(z) Weöres Sándor Színház előadása

Bemutató időpontja:

2017. október 6., Weöres Sándor Színház

Stáblista:

Szereplők

Zahar, az inasa
Arkagyij, az orvosa
Stolz, a barátja
Olga, a szerelme
Psenyicina, a háziasszonya

Alkotók

Hozzászólások