Színház

Out

előadás, 2008.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Via Negativa 2002-ben alakult Ljubljanában, Bojan Jablanovec vezetésével, s merész előadásaival hamar ismertté vált szinte egész Európában. A társulat előadásai a színház és a performansz házasításából épülnek fel; alapállásuk, hogy a színházi előadás a néző és az előadó közötti dinamikus párbeszéd, ahol lehetőség nyílik reakciók és ellenreakciók, nézőpontok, elvárások, értékítéletek, következtetések ütköztetésére. Vagyis előadó és néző viszonyában nem az esztétikumot, hanem a kommunikáció lehetőségét tartják elsődleges. A társulat neve is elsősorban ennek a kapcsolatnak a megragadására utal, és csak másodsorban annak teológiai jelentésére, vagy a Jerzy Grotowski által bevezetett terminusra. A Via Negativa munkamódszerének lényege a testnek mint a személyiséget tükröző, kifejező eszköznek a vizsgálata. Az előadások szövegét a színészek maguk hozzák létre tematikus workshopok keretében. A jelenetek alapja a személyes tapasztalat, a szubjektív emlékezet, a saját testtel és elmével való folytonos küzdelem. Működésük első hét évét a hét főbűn (kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, jóra való restség) vizsgálatának szentelték-szentelik. A főbűnöket a hagyományos egyházi tanítás nem súlyosságuk miatt emeli ki, hanem azért, mert belőlük minden más bűn levezethető. Vagyis a főbűnök alapvető attribútumok, s gyökereik az emberi természetben is megtalálhatók. A Via Negativa előadásai ezért a bűnösnek tartott késztetés elnyomására tett kísérletnek és az elnyomás keltette vágy kielégítésének dialektikáját járják körül. A "hét főbűn"-ciklus 2009-ben a Via Nova című munkával zárul.

Az Out című előadás a Via Negativa hétrészes főbűn-projektjének utolsó darabja. A produkció a kevélységet veszi górcső alá: miként működik az emberi büszkeség színházi helyzetben, vagyis a nézők és előadók kapcsolatán keresztül. Az előadás maximálisan kiszolgálja a szórakozni vágyó nézők igényeket: a jó humorral és többnyire okosan, megbízható arányérzékkel felépített jelenetek-magánszámok tobzódnak a csillogásban és a mókás fricskákban. A felszabadult és szemtelen produkcióban mégis magunkra ismerünk, és végül az arcunkra fagy a mosoly.

"A hét főbűn mindannyiunk életéhez tartozik, a törvény és a vallás is megfogalmazza és elítéli őket. Valójában ezek a területek segítenek igazán feltérképezni egy személyiséget: azt, hogy mit ítélünk el az elméletben, és mitől zárkózunk el a gyakorlatban. Ezekkel a döntésekkel határozzuk meg önmagunkat, és ezáltal a társadalmunkat is." (Bojan Jablanovec)

"Ki nem állhatom a színházi definíciókat. Mi a színház? A színház egy nyitott tér. Az igazság az, hogy minden színházi definíció korlátolt és felületes. Éppen ezért érdemesebb inkább azon gondolkozni, hogy mi nem a színház." (Bojan Jablanovec)

A(z) Bárka Színház előadása

Stáblista:

Hozzászólások