Nem?! Csodálom. Én szoktam.
Néha órákig állok a tükör előtt, és kémlelem az arcom. Felfelé fordítom, és úgy vizsgálom, mélyen, behatóan. Néha egészen megfordítom, a kezeimre állok, és úgy nézem. Megpróbálom megfejteni, mit jelent. Úgy néz vissza rám, nagy, dióbarna szemeivel, mintha... igen, mintha ismerne... és beszélni akarna hozzám...
Miért is születtem?
Nem tudom.
Naponta ezerszer kérdezem az arcom, de ő nem felel."
Hogy ennek a magányos léleknek a fejlődésébe besegít-e az arca, egyelőre még kérdőjel...Ahogyan az is, hogy rátalál-e az igaz szerelemre...Mi ebben a vívódásban a valódi és mi a fikció ?Milyen arányban határozza meg cselekedeteit ,gondolkodását és érzelmeit a butaság vagy a naívság ?Lehet ő hús-vér ember,lehet-e bármelyikünk is ilyen -nemcsak magányos, de -egyszerű lélek ?Az egyetlen érvényes választ nem akarom,mert nem lehet megfogalmazni, de próbálkozom,próbálkoztam...És most újra megpróbálom.
A(z) Szkéné Színház előadása
Hozzászólások