Színház

Rükverc

előadás, magyar, 2017.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Olykor nehéz elképzelni, hogy azok a kéregető, italozó, rongyokba burkolózott lények is úgy kezdték az életüket, mint mi mindahányan. Csak aztán valami történt velük, és most ők ülnek a járdán és mi megyünk el mellettük, és nem fordítva. A Rükverc egy hétköznapi ember, Vidra Zsolt életét meséli el, de ahogyan arra a cím is utal, az időben visszafelé haladva elevenednek meg élete emlékezetes eseményei, sorsfordító mozzanatai, a keserves hajléktalan évektől a felnőttkori csalódásokon, ifjúkori szerelmeken, gyerekkori tapasztalatokon át a szépreményű csecsemőkorig.

A történet a Csiky Gergely Színház melletti parkban kezdődik, itt talál rá két rendőr egy hajléktalan hullájára. 2013-at írunk, ebből az évből halad a történet ? visszafelé, azaz "rükverc", hogy így ismerjünk meg egy sorsot halálától születéséig, azaz 2013-tól 1953-ig. A bokrok közül előhúzott, beazonosíthatatlanul tönkrement arcú, kihunyt tekintetű élettelen testtől araszolunk visszafelé egy hatvan évvel ezelőtti karácsonyig, amikor az anya és az apa fürdetik a csecsemőt, aki előtt ott az egész élet. "Jó élete lesz! Gazdag, egészséges, sikeres!"

A(z) Csiky Gergely Színház előadása

Bemutató időpontja:

2017. május 12., Csiky Gergely Színház

Stáblista:

Hozzászólások