Színház

SHAVLEGO - Vörös és fekete, a grúz virtus

tánc-show, 2012.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A grúz nép egyedülálló módon fejezi ki szokásaikhoz való kötődését. A tánc egyetemes nyelvén teszi ezt! Évtizedek tradícióját most először hozza el Magyarországra a David Bokhua által vezetett közel 40 fős grúz társulat. A cím kötelez és utal, hisz a fiatal grúz táncosokból álló együttes előadását az erő, a ritmus és a lendület jellemzi, melyet már több nemzetközi díjjal is megjutalmaztak.

A Shavlego története:
Nagyképűség nélkül mondhatjuk azt, hogy a családi siker 1955 óta töretlen - mondja David Bokhua társulatvezető. Az egészet a nagyapám indította el 1952-ben, majd három év kemény munkával sikerült annyira népszerűvé tenni a társulatot, hogy a Shavlego név mindenki számára komoly vonzerőt jelentett- folytatja a Shavlego vezetője. Azóta évről-évre próbálunk kicsit újítani természetesen tartva magunkat a tradicionális alapokhoz mégis olyan elemeket beleépítve a munkánkba, amitől újra és újra izgalmassá válunk a közönség számára.

A műfaj népszerűségének oka, hogy a folklór ilyen szintű professzionális, sőt már-már tudományos megjelenítését imádják az emberek egész Európában. Ez egy olyan művészet, amelyben teljesen megfogan a grúz szellem, a kultúra és a történelem.

A Shavlego jövője
A tagok saját koreográfiával és színpadképpel járják a világot. Előadóművészeik korban és stílusban is sokszínűséget képviselnek. Tánctechnikailag és táncmodorban nagyon sokszínű a csapat. Terveik között szerepel új táncok színpadra vitele.

A(z) RaM Colosseum előadása

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások