Tűz és víz házasodott össze akkor, amikor a haladó gondolkodású írónő, a női egyenjogúság ügyének későbbi engesztelhetetlen harcosa, illetve a dúsgazdag, nyakas konzervatív üzletember egybekelt. Nem csoda, hogy néhány évvel később az asszony fogta három gyermeküket, és egészen a kies Madeira szigetéig menekült velük. Ott éltek tizennyolc évig, míg a nagylány és az ikrek a felnőttkor küszöbére értek. Ám akkor eljött az ideje, hogy visszatérjenek hazájukba, és beilleszkedjenek az angol felső középosztályba, s nem utolsósorban, hogy szembesüljenek már elfeledett apjukkal… Vajon sikerül-e mindez egy olyan világban, „ahol az egész társadalom egy hazug, tettetett puszipajtásságra rendezkedett be, s ahol az ember húsz évig jó barátságban lehet valakivel, akiről nem is sejti, hogy halálos ellensége”? Ahol az emberek „csúnya dolgokat követnek el egymással szemben, de mindig szépen, finoman; kellemetlen dolgokat mondanak egymásnak, de kellemes hangon; s mielőtt megfojtanák barátaikat egy kanál vízben, mindig kloroformmal érzéstelenítik őket.” Szerencsére a fiataloknak őszinte segítőjük akad szállodájuk főpincérének személyében, akitől sosem áll távol némi hétköznapi filozofálás…

Shaw előszeretettel osztotta drámáit „kellemes és kellemetlen darabokra”. Ez az 1900-ban bemutatott, sziporkázóan szellemes műve – amely az előbbiek csoportjába tartozik – Valló Péter rendezésében kerül a közönség elé.

A(z) Weöres Sándor Színház előadása