Színház

Szaffi

mesejáték, 2020.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Jókai Mór kisregénye és Dargay Attila rajzfilmje alapján

Botsinkay Jónás és Szaffi kalandos története a török hódoltság után éppen csak magához térő, Habsburgok uralta Magyarországon játszódik. Ahmed pasának, Temesvár urának menekülnie kell, de előbb még elrejti kincseit jó barátja és híve, Botsinkay Gáspár birtokán, majd mindketten Törökországba menekülnek tovább. A három éves kisfiú, Jónás, korán elveszíti szüleit, cigány mutatványosok veszik magukhoz és nevelik fel. Évek múltán a császár amnesztiát hirdet: a száműzöttek hazatérhetnek és visszakapják vagyonukat. Útra kel az immár felserdült Jónás is, de a megálmodott gazdagság helyett csak pusztulás: elmocsarasodott birtok, romos kastély várja. Viszont annál több ellenség leselkedik rá, akik mind az örökségére és a titkos kincsre áhítoznak. Szerencsére ott van Cafrinka is, a bölcs, öreg cigányasszony, és bájos lánya, Szaffi – ők Jónás segítői a kincshez vezető veszedelmes úton, melyet egy bizarr menyasszonyjelölt és ravasz, a bűntől sem visszariadó álbarátok szegélyeznek; sőt, Szaffi a végén arra is megtanítja a fiút, mi a legfénylőbb arany ezen a világon.

Jókai Mór romantikus, fordulatokkal teli történetéből a nyolcvanas években Dargay Attila rendezett nagy sikerű animációs filmet, mely nemzedékek kedvence lett, és napjainkban is igen népszerű. A Móricz Zsigmond Színházban bemutatásra kerülő új, zenés színpadi változatot Horváth Illés rendezi.

A(z) Móricz Zsigmond Színház előadása

Bemutató időpontja:

2020. október 2., Móricz Zsigmond Színház

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások