Színház

Szakmák Színháza

előadás, magyar, 2010.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Jordán Tamás igazgató és társulata nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy színpadi jelenetek segítségével mutassa be és tegye vonzóvá azokat a szakmákat, amelyekben már jelenleg is jelentős a szakemberhiány, és a felmérések szerint a jövőben sem remélhető, hogy elegendő lesz a felvételre jelentkezők száma. Mert a színház a maga nyelvén mindenhez hozzá tud szólni! Az élet minden területe tálcán kínálja az eljátszható szituációkat. A szakmákhoz kapcsolódóan, íme, egy példa a sok közül: ha egy színész a hegesztéssel találja szembe magát, és át kell élnie azt a lelkiállapotot, amit egy 14 éves, pályaválasztás előtt álló tanuló érez, máris beindul a képzelet gépezete. A fiú farkasszemet néz a tangéppel, a hegesztést modellizáló komputerrel, s megszólíthatja a készüléket, kérdezgetheti. Amaz pedig a színház szabályai szerint természetesen választ is ad. Kapcsolatba kerülnek egymással, az oktató gép tanácsokat ad, dicsér vagy korhol; a tanuló szeretheti és haragudhat rá. Kölcsönös lesz a rokonszenv, barátságot kötnek. Aztán feltűnik egy helyes kislány. A fiú vagánykodik frissen szerzett tudásával. Hódítani akar vele. Persze az ismeretei még a nullával egyenlők. De a gép súg, segít, mert drukkol a fiúnak. Közben mi nézők megismerkedünk a hegesztés alapvető ismérveivel és talán egy kicsit meg is szeretjük a jószerivel még ismeretlen szakmát. És természetesen a kislány meg van hódítva. Gondoljunk csak bele, hány és hány ilyen szituációs játék lehetséges... Az ezekre alapuló rendhagyó színházi előadás kiemelten kezeli a pályairányítást, pályaorientációt, hogy a fiatal a pályán is maradjon. A népszerűsítésre szoruló szakmák kiválasztásánál a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság ajánlását vettük figyelembe.

A(z) Weöres Sándor Színház előadása

Hozzászólások