Színház

Szép nyári nap

musical, 2 felvonás, 2023.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Szép nyári nap / Foltos farmerek az út mentén / Szép nyári nap / Sokan vándorolnak úgy, mint én – hangzik fel a Neoton Vándorének című slágere a Veres 1 Színház új előadásában.

A Szép nyári nap című musical valamikor a hetvenes években játszódik Bácsszentmárián, egy olyan építőtáborban, amelyik közel van a jugoszláv határhoz. Ennek fontos szerepe van a történetben. A humorral és iróniával átszőtt musical szereplői fiatalok, akik „önként” vállalták a nyári melót.

A táborparancsnok Tóth Antal a Szovjet- Magyar Barátság TSZ paradicsom-feldolgozó melléküzemágának vezetője, helyettese Kovács Jenőné, azaz Panni néni, az orosz tanárnő. Juli, Panni néni KISZ-titkár lánya, beleszeret a frissen érettségizett Varga Péterbe, aki szociológusnak készül. Péter édesapja 56 után disszidált. A két különböző neveltetésű fiatal szerelmét sokan nem nézik jó szemmel.

Az építőtábor többi lakója is pesti tinédzser, akik ezeken a szép nyári napokon teszik azt, amit minden fiatal, vagyis dolgoznak, szórakoznak, összevesznek, kibékülnek, szerelmesek lesznek, de legfőképp énekelnek és táncolnak a máig népszerű Neoton slágerekre.

Kell, hogy várj, Kétszázhúsz felett, Santa Maria, Don Quijote, Pago Pago, Ha szombat este táncol, Tini-dal, Holnap hajnalig és még sok más dal is elhangzik az előadásban.
A Neoton dalok mind a mai napig nem hiányoznak egyetlen valamirevaló házibuliból sem – korra való tekintet nélkül! Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezek a slágerek ma Magyarországon ugyanolyan népszerűek, mint az ABBA együttes dalai.

És több, mint harminc évvel a rendszerváltás után már felhőtlenül nevetünk múltunkon!??

Továbbá: fiúk, lányok, az építőtábor lakói; valamint asszonyok, a Bácsszentmáriai Szovjet - Magyar Barátság TSZ paradicsom-feldogozó melléküzemágának dolgozói: Fésűs Ákos, Géczi Olívia,  Lámfalusy Szafira Zoé, Kiss Csinszka Flóra, Kovács, Dominik Róbert, valamint a Veresegyházi Hagyományőrzők tagjai.

Koreográfus-asszisztens: Géczi Olívia

A(z) Veres 1 Színház előadása

Bemutató időpontja:

2023. április 22., Veres 1 Színház

Stáblista:

okt. 09.
  • 19:00
okt. 14.
  • 19:00
okt. 15.
  • 19:00
okt. 16.
  • 19:00
okt. 19.
  • 19:00
nov. 03.
  • 19:00
nov. 05.
  • Bubik István színházterem
nov. 08.
  • 19:00
nov. 21.
  • 19:00

Hozzászólások

1/10
csfhu máj. 14. 16:26:55 1/10
Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ez még nagyon messze van az Operettszínházi előadástól, a cím megtevesztő, nem kapjuk azt az élményt közel sem. Emiatt csalódottan és idő előtt távoztunk.