Színház

Szöktetés a Szerájból

opera, 2003.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Mozart - II. József császár kívánságára -, 1781-ben kezdett hozzá a mű megírásához. A librettó írója, Gottlob Stephanie. A történet, szemben az olasz operák vázlatos és gyakorta következetlen szövegeivel, amelyek csupán laza kapcsot jelentettek a duettek és tercettek között, gonddal megszerkesztett, életteljes színházi megjelenésre adott alkalmat.

A véletlen furcsa játéka az is, hogy a mű főhősét - Mozart szerelméhez hasonlóan - Constanzának hívják. A zeneköltő így kissé a saját életét is megrajzolhatta, mikor Constanza szabadságért, boldogságért vívott küzdelmét ábrázolta. Mozart házassága körül ugyancsak háborúság dúlt: A lányt, szülei nem akarták feleségül adni a vagyontalan, bizonytalan jövőjű zeneszerzőhöz. Mozart apja, szintén ellenezte a házasságot, ő csak fia karrierjét tartotta szem előtt és véleménye szerint a családalapítás fia pályafutásának végét jelentette volna.

1782-ben készült ez az opera, július 16-án tartották bemutatóját a Burg-színházban. A közönség megosztottan fogadta: voltak dühös szidalmazói és csodálói egyaránt. A szakértők csak Gluck elragadtatott nyilatkozata után fogadták el - ettől kezdve sorban mutatták be Európa nagyvárosaiban.

A(z) Pécsi Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2003. március 6., Pécsi Nemzeti Színház

Stáblista:

Hozzászólások