Az előadás átfogó képet kíván nyújtani Dél-India táncművészetéről. Az est programja klasszikus indiai darabokat, klasszikus tánctechnikát felhasználó modern koreográfiákat és indiai néptáncokat foglal magába. Hagyomány és modernitás jelenik meg a színpadon a hozzájuk tartozó külsőségekkel, hangzással és hangulattal. Az indiai tánc ritmusa lehet vidám, játékosan könnyed vagyvirtuóz, lehet lágyan lüktető, vagy harciasan vágtató, lehet hivalkodóan látványos, vagy szerényen háttérbe húzódó. A ritmus (tála) mint egy állandóan ismételgetett ima (mantra) kíséri végig a táncos életét. Dél-India klasszikus tánca, a bharatanátjam jelenleg kizárólag színpadi műfaj. Egyik őse az a szakrális női tánc, amelyet a hindu templomokban élő táncosnők az istentisztelet részeként adtak elő. Másik őse pedig az a színjátszó technika, amelyet a klasszikus indiai színház fejlesztett ki. A drámákat, táncdrámákat férfiak és nők is játszották. Kézjelekkel, testtartásokkal, mimikával elevenítették meg a darab szereplőit. Ezeknek a technikáknak a felhasználásával született meg a mai bharatanátjam, mely élő műfajként nem csak a múlt emlékének ápolására, hanem mai darabok létrehozására is alkalmas.

Zene: klasszikus indiai zene, valamint Lerch István és Fekete Kiss Sándor az együttes számára készített darabjai

A(z) Sivasakti Kalánanda Táncszínház előadása