Ugye világos, hogy nem a szabványra kivágott szépség öntőformájába bepászított gyári termékről beszélek? Az egyszeri személyiségről beszélek, aki azonos önmagával. Azonos azzal, amit tesz. Ért ahhoz, amit csinál. Tudja ezt és öntudattal, mégis alázattal vállalja magát. Azt mondja, itt állok én, ezt akarom mondani, és mondom is. S hogy pontos és erős legyek, a lábujjam hegyétől a fejem búbjáig arra koncentrálok, amit csinálok. Azonos vagyok a karom mozdulatával, a testem fordulásával, a tekintetemmel, ami a másik tekintetébe kapaszkodik, az ujjaimmal, amik a gitár húrjait pengetik, a tenyeremmel, ami a dobokat üti, a fénnyel, ami az arcomról visszaverődik, azonos vagyok a csapattal, melynek tagja vagyok, beleolvadok abba és alkotom azt.
Kalamonával felveszi a harcot Rontó, a hős. Előbb persze leküzd mindenféle akadályt, segít neki társa, az édes gazdát szolgáló Csikófi. A jégpalota elolvad, a rablányok kiszabadulnak, Rontó hazatér az elveszettnek hitt Júliával... Mese. Na persze, ki hiszi? Hát ők, a budakeszi Kompánia biztosan. Szerintem ők is tudják, mi van odakint, amit úgy hívunk, élet. Persze hogy tudják. De azért felmennek a színpadra, ott megállnak, és azt mondják, mesélni fognak. Mi pedig hallgatjuk és nézzük őket, és azt mondjuk, igenis szép az ember, és még azt is mondjuk, jaj, csak ne legyen vége. "
(Bérczes László) - Hajónapló
A(z) Budakeszi Kompánia Társulat előadása
Hozzászólások