Tartuffe

előadás, 90 perc, 2026.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Beavatószínház. Családi komédia.

Egy olyan figura, mint Tartuffe veszélyt jelenthet bárki számára, aki úgy érzi, hogy valami hiányzik az életéből. A „tartüffök” ezt a hiányt, ezt a vágyat ismerik fel és elégítik ki úgy, hogy közben rabjukká teszik áldozatukat.
Molière Tartuffe-je a jómódú Orgont szemeli ki áldozatául. Az isteni hit köntöébe bújva Tartuffe eléri, hogy Orgon minden vagyonát ráírassa, a fiát, Damis-t kitagadja, és hogy a lányát, Mariannet hozzá akarja adni feleségül ne pedig Valérhoz, a lány szerelméhez. 
Csakhogy Tartuffe Orgon feleségét is meg akarja szerezni. Ez lesz a veszte. De ekkor a család már szétesett, a vagyon elveszett, és ha a bölcs és jószívű Király nem avatkozna közbe, minden így is maradna.
Az előadás fókusza a fiatalokra helyeződik, akik nem tudnak, nem mernek, nem tanultak meg kiállni magukért. De az is lehet, hogy a szülők nem tanították meg gyerekeiket erre. Beavatószínházi előadásunk lehetőséget kínál e két szemszögből megvitatni e kérdést.

Drámainstruktor: Szilvási Dániel

A(z) Kolibri Pince előadása

Bemutató időpontja:

2026. január 16., Kolibri Pince

Stáblista

Hozzászólások