Két pápa, egy fekete és egy fehér. Az egyik az agonizáló, haldokló pápa, a másik az eljövendő. Az egyik fekete trónján, a másik fehér trónján ül. A szín: a Vatikánnak a Szent Péter térre nyíló ablaka. A tömeg a téren várakozik. Várják pápájuk halálát. Várják az áldást. "Urbi et orbi" a testi szenvedésről, "Urbi et orbi" azaz a városnak s földkerekségnek, vagyis az egész világnak szóló igét. Amit "kapnak" az valami egészen más. Csoda? Meglepetés? Váratlan fordulat? Isten fricskája? Valami.
Semmi "vendégszöveg". Pusztán az alapanyag, mint alap-anyag.
Pilinszky a történet nélküli színházat vágyta, erre voltak dámapróbálkozásai. Mélyen és gazdagon gondolkodott a világról és hitt - többek között - a szavak erejében.
Pilinszky így "beszélget" erről Sheryl Sutton-nal:
"Kamaszkorom egyik legzavaróbb élménye volt, hogy a nagy regények unalmasak. Később - még mielőtt botfülemmel Bachot fölfedeztem volna - rájöttem, hogy a remekművek nem unalom előttiek, hanem unalmon túliak. A modern irodalomban ma már többnyire az zavar, hogy nem meri vállalni az unalom kockázatát. (...) A művek szinte kivétel nélkül unalmon inneniek, túl "csupaszok", túl "merészek", vagy egyszerűen túl "hangosak" és "meglepőek" ahhoz, hogy bemerészkedjenek abba a zónába, ahol Tolsztoj, Racine, Dosztojevszkij, de főként Bach oly természetesen elidőzött. És akkor tettek egy lépést, amire a monoton eső, az élő szív és annyi minden mellett legpéldásabban talán a tenger képes. Nincs szabadság, és nincs igazi nagyság az unalmon túli közlések nélkül."
A(z) HOPPart Társulat előadása
Hozzászólások