Tragikomikus életkép.
Ma is rólunk szól, rólunk mesél, szeretettel, megértéssel, de kérlelhetetlen őszinteséggel is. Nagyító alatt vizsgálva lelkünk összetevőit.

Csehov nem ítélkezik, csupáncsak beszámol.

Az életkép szereplői: Szerebrjakov professzor, a művészetek avatott szaktudósa, idősödő pozőr. Fiatal felesége, Jelena, aki légüres térben keresi esendő önmagát, mindhiába. Asztrov, a falusi orvos, aki kiégett személyisége zsarátnokai fölött próbál melegedni. Szonja, a professzor első házasságából származó csúnyácska lány, aki szeretnivaló, érzékeny lényét és viszonzatlan szerelmét hordozza szinte mártírként. Ványa, az elhalt első feleség bátyja, Szonja bácsikája, aki a tragikusan viselt önfeláldozás dacos megszállottjaként kéri számon sorsát a minden rokonát fel- és kihasználó Szerebrjakov professzoron… és még ott a sokat látott dadus, a szomszéd Tyelegin és a tudálékos Maman. Így teljes a kép.

Az ő tragikomikus élethelyzeteiken keresztül nézhetünk, mint görbe tükrön át, önmagunkba. Szembesülhetünk gyengeségeinkkel, öncsalásainkkal, dédelgetett, de soha be nem teljesedő reményeinkkel és kiábrándulásainkkal, boldogságszilánkjainkkal, életünkkel.

Csehov megosztja velünk önnön konklúzióját: az élet szüntelen várakozás, jövőkémlelés, meg-megújuló bizakodás, és ez így van jól… amíg … „megpihenünk!”.

A(z) Gárdonyi Géza Színház előadása