5 érdekesség a 78 évesen elhunyt Sam Neillről

A Jurassic Park színészének halála váratlanul érte a családot.

Ahogy a PORT is megírta, 78 éves korában elhunyt Sam Neill, aki olyan filmekben játszott, mint a Jurassic Park/World-franchise, az Alcatraz és a Tudorok című sorozat. Emlékére összeszedtünk öt érdekességet.

 

  • Neill pályája során számtalan horrorfilmben szerepelt, ő volt többek közt a felnőtt Damien az Ómen 3-ban (1981). Ám a „legszélsőségesebb” filmjének nem azt, hanem egy másik ’81-es szereplését nevezte meg. A Megszállottság című Andrzej Żuławski rendezés kapcsán azt mondta: „Alig tudtam megőrizni az ép elmémet, mire kikerültem abból filmből.”

 

  • Neill talán legalulértékeltebb és legkevésbé ismert filmje, az 1991-es A világ végéig. A sztori az ezredfordulón játszódik egy, az egész világot megváltoztató katasztrófa árnyékában: egy férfi és egy nő történetét követi nyomon, akiket a világ minden táján üldöznek, egy olyan készülék köré épülő cselekményben, amely képes rögzíteni a vizuális élményeket és megjeleníteni az álmokat.

 

  • Jurassic Park: Dr. Alan Grant karakterét eredetileg amerikainak szánták, de Steven Spielberg végül azt kérte tőle, hogy a saját, új-zélandi kiejtését használja. „A nap felénél odajött hozzám, és azt mondta: »Hé, Sam, emlékszel arra az akcentusra, amiről beszéltünk?’ Erre én: »Igen, már négy hete gyakorlom…« Mire ő: »Ne aggódj miatta, csak használd a saját hangodat«” – mesélte Neill, aki végül rengeteg kritikát kapott az akcentusa miatt.

 

  • Sam Neill nemcsak filmsztár volt, hanem egy Two Paddocks nevű farm és szőlőbirtok tulajdonosa is Új-Zélandon, ahol ismert színészekről nevezte el az állatokat: volt többek közt egy Michael Fassbender nevű kakas, egy Helena Bonham Carter nevű tehén, egy Susan Sarandon nevű juh és egy Meryl Streep nevű kakas is.

 

  • Sam Neill volt a karantén „udvari bolondja”. A pandémia idején a félmilliós X/Twitter-követőinek szórakoztatására konkrétan bolondot csinált magából: „Az embereknek szükségük van egy kis vidámságra. Elég nyomorúságos most a helyzetük.” – mondta. Neill rendszeresen tett közzé furcsa videókat, amelyeken többek közt ukulelén játszotta az Uptown Funk című dalt, „poszt-posztmodernista” portrékat festett Stephen Fryról, Dr. Seuss-meséket olvasott fel, paródiafilm-előzeteseket készített, randira küldte a kerti törpéjét, és büszkén mutatta be hűtőmágnes-gyűjteményét.

:(

Elhunyt a Jurassic Park színésze, Sam Neill

A világhírű színész 78 évet élt.

Lássuk!

 

(via Independent)