Vörösmarty utca 13. Fsz. 2/A

előadás

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Esetleg államalapításba torkolló autofikcionális performansz
eredetileg egy lakásperformanszt akartam, amiben többen szerepelünk, minden helyiségben valaki más csinál valamit, csak tulajdonképpen lakás az nincs, meg igazából leginkább egyedül vagyok benne, és ha úgy vesszük akkor nem is mindig csinálok valamit, szóval tulajdonképpen az van hogy én dumálok magamról egy órán keresztül, és próbálok magammal kezdeni valamit, vagyis hogy azzal az állapottal ami azzal jár, hogy kénytelen vagyok beismerni, hogy sok év kemény munkája végre beért, és sikeresen felnőtté váltam, meg ha minden jól megy, közben valami ki is derül, például, hogy mikor lettem tündérkirálykisasszony, hogy miért nem szeretek pisilni, meg hogy miért csinálok 20 évesen magamról előadást, és hogy hogyan nem fogja ez megoldani az összes társadalmi problémát, pedig annak mindenki örülne.

Alkotó, előadó: Kovács Luca
Dramaturg: Fodor Orsi
Zenei munkatárs: Kovács Márton
A mentor, aki célzottan segítette a projektet a képzés utolsó két hónapjában: Hudi László
Külsős konzulensek: Szabó Veronika, Tózsa Mikolt

 

A(z) Freeszfe Egyesület előadása

Hozzászólások