Színház

Would, would not

előadás, 2008.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Via Negativa működésük első hét évét a hét főbűn (kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, jóra való restség) vizsgálatának szentelték-szentelik. A főbűnöket a hagyományos egyházi tanítás nem súlyosságuk miatt emeli ki, hanem azért, mert belőlük minden más bűn levezethető. Vagyis a főbűnök alapvető attribútumok, s gyökereik az emberi természetben is megtalálhatók. A Via Negativa előadásai ezért a bűnösnek tartott késztetés elnyomására tett kísérletnek és az elnyomás keltette vágy kielégítésének dialektikáját járják körül. A ?hét főbűn?-ciklus 2009-ben a Via Nova című munkával zárul. A Would Would Not a sorozat negyedik darabja, az I Would Would You? című workshop eredményeinek összegzése. A bujaság bűnét tematizáló előadás a lehető legerősebben épít a nézők aktív részvételére, vagyis kibillenti a közönséget a passzív befogadó szemlélődéséből.

"A Would Would Not nem igazodik a klasszikus nézői elvárásokhoz, hanem épp ellenkezőleg: felelősséget testál a közönségre a precízen strukturált nyitott mű megvalósításában. Ugyanakkor kivételes lehetőséget nyújt, hogy a néző személyesen is megtapasztalhassa az előadó-művészet alapvető kérdéseit." (Barbara Orel)

"Mi történik, amikor maguk a nézők kerülnek a nézői figyelem középpontjába, és a performerekkel együtt a saját látóterükben találják magukat? Bojan Jablanovec éppen e kérdés megválaszolására tett kísérletet a Would Would Not előadásában. Ezzel a projekttel Jablanovec elhagyta az ábrázoló színházat és a színpadi illúzó megteremtését (a drámai színházzal már azelőtt szakított, hogy belefogott volna a Via Negativa projektbe)." (Barbara Orel)

A(z) Merlin előadása

Stáblista:

Hozzászólások