"... kétségkívül zenei képzeteket keltő verselés ez, de hol a sanzon, hol a kuplé, hol a sramli, hol a csujogató előképeit követi; egészében pedig inkább az összetett zenei formákra, talán leginkább a szvitre emlékeztet, ahogy a különböző daltémák, strófa-fragmentumok egymásra következnek. Lejtésük, ritmikájuk, gondolatritmusuk eltérő, de gondolatiságuk, logikájuk, képkészletük rokon, míg közléseikből nem épül egybefüggő, logikus szerkezet. Van persze egyfajta linearitás a szövegegységekben, de inkább hangulati elemek és bizonyos kulcsszavak fűzik össze ezt a láncot, nem a közlések kauzális rendje."
"A címben feltett kérdésre végül is nem tudok válaszolni. Nem tudom, hogy a tragikus hangütés vagy az iszonyatban álnokul lapító jókedv írja-e le pontosabban Domonkos új versének hangulatát. Keserves ön- és világkáromlás ez a poéma. Amit összegez, az több évtized némasága; de nem mondhatjuk, hogy végre felszakadt a sóhaj, a gyász vagy az átok szava. Az összeszorult mellkasból kínlódva kipréselt beszéd ez. Az olvasó sem remélhet tőle mást, csak hogy maga is megérzi ezt a szorultságot. Hogy "azzal fel is oldja...?" Hát nem hiszem." Bodor Béla
A(z) Pont Műhely előadása
Hozzászólások