Battles

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A New York-i formáció a kétezres évek elején startolt, Anthony Braxton jazzszaxofonos fia, Tyondai Braxton gitáros-billentyűs-énekes és Ian Williams gitáros-billentyűs alapították a kvartettet, amit Dave Konopka basszusgitáros és John Stainer dobos egészített ki négyessé – utóbbi korábban a Helmet, később a Tomahawk ütőseként is hangszere egyik jelentős megszólaltatója. A Battleskorai rövidebb kiadványaival gyorsan nevet szerzett magának, annyira, hogy az elektronikus zene egyik úttörő kiadója, a Warp szerződtette a társaságot. Bár alapvetően rockzenét játszanak, az elsőre szokatlan párosítás a kiadóval mégis stimmel, hiszen ebben a puzzle-szerűen összerakott, ritmusokkal és struktúrákkal játszó zenében ott van az elektronikus tánczene ideája, ahogyan végtére is a hangszereket szoftverekkel összeházasító megszólalás is. A bemutatkozó Mirrored (2007) album az évtized egyik leginnovatívabb albuma lett, ahogyan az arról kimásolt Atlas című dal is egy korszakot meghatározó. A formáció a későbbiekben is maradt a járatlan utakon, úgy, hogy előbb trióvá, majd duóvá alakult.


Ian Williams - gitár, billentyűsök
John Stainer - dob

Tagok

 

Hozzászólások