Zenekar

Omega



Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Megalakulása: 1962



Az Omega több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében. 1968-ban elsőként jelent meg önálló albuma Magyarországon, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek. Az 1969-es 10000 lépésé volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából pedig elkészült az első önálló tévéshow, a Tízezer lépés - Omega Show. Az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, a magyar együttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük Magyarországon (az 1979-es Gammapolis, 650 ezer példánnyal) és külföldön (az 1977-es Time Robber, 1 millió példánnyal). Az Omega volt az első együttes, melyet az Állami Hangversenyzenekar kísért (az 1973-as Omega 5 című albumon), valamint a magyar együttesek közül az Omegának volt először digitális stúdiója. Elsőként jelent meg CD-je (az 1988-as Platina című válogatásalbum) és DVD-je (a 2000-ben kiadott OmegakonceRT Népstadion 1999). Az Omega tagjai léptek fel elsőként egységes színpadi ruhában és az együttes koncertjein használtak elsőször füstgépet, lézershow-t, valamint a látványelemek kiegészítésére kivetítőt.



Tagok:

Benkő László - ének, zongora, furulya

Kóbor János - ének, ritmusgitár

Kovacsics András - szólógitár

Künsztler Tamás - dob

Varsányi István - basszusgitár



Lemezek:

Trombitás Frédi és a rettenetes emberek (1968)

10000 lépés (1969)

Éjszakai országút (1970)

Élő Omega (1972)

Omega 5 (1973

Omega 6: Nem tudom a neved (1975)

Omega 7: Időrabló (1977)

Omega 8: Csillagok útján (1978)

Gammapolis (1979)

Omega X: Az arc (1981)

Omega XI. (1982)

Omega 12: A Föld árnyékos oldalán (1986)

Omega XIII: Babylon (1987)

Omega XIV: Trans and Dance (1995)

Omega XV: Egy életre szól (1998)

Omega XVI: Égi jel: Omega (2006)

Hozzászólások