Nekem nincs túl sok véleményem a brüsszeli átműtött óvodásokról. Azért nincs, mert nem hiszem, hogy léteznek. Arról persze van véleményem, hogy egy fél ország retteg tőle, hogy mi lesz, ha minket is... szóval ha minket is elérnek a fütyilemetszők és fütyifelvarrók. Arra a történetre emlékszem, ami az ókori Hellászból származik. A görög monda szerint Teiresziász, a jós egyszer a Cyllene hegyen járt, és észrevett két párzó kígyót. Az állatokat annyira feldühítette, hogy megzavarta az együttlétüket, hogy nekitámadtak. Teiresziász a botjával ráütött az egyikükre, a nőstényre, és ő maga rögtön gyönyörű nővé változott. Hét évig élt női testben, mivel megölt egy mágikus kígyót. Később, amikor Héra és Zeusz összevitázott valamin – min? persze azon, hogy Zeusz már megint nem tudta a nadrágjában tartani –, Teiresziászt arra kérték, döntsön, ki élvezi jobban a szexet, a férfi vagy a nő. Teiresziász gondolkodás nélkül válaszolt:

„Az összes élvezet egytizedét éli meg a férfi, kilenctizedét a nő.”

Furcsa módon Zeusz és Héra egyaránt meg volt győződve róla, hogy a másik nem több örömben részesül. A monda jól illusztrálja azt a mindennapi gyanút is, miszerint hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy másoknak jobb. Héra végül annyira dühös lett Teiresziász válaszát hallva, hogy megvakította a jövendőmondót. Hogy miért? Teiresziász válasza megerősítette a görögök körében ismert vélekedést, hogy a női test instabillá teszi a férfiakat, hiszen miközben az „erősebbik nem” racionálisabb, önmérsékletre képes, a nők, miként az ágyban, úgy az életben is könnyen elveszítik a fejüket. 

A tudomány az elmúlt pár évezredben nem bánt túl elegánsan a nőkkel.

Simone Beauvoir A második nem című könyvében keserűen idézi fel Arisztotelész elméletét, miszerint a férfi a magját, a nő csak valami nyálkát ad hozzá a nemzéshez: „ebben a szimbiózisban a nő a rest anyag, a férfi az erő, a mozgás, az élet, a cselekvő princípium”. (Újabban ennek épp ellenkezőjét igazolta a tudomány. A női petesejtet nem a leggyorsabb ivarsejt termékenyíti meg, hanem az, amelyiket a pete magához engedi.) Ragyogó könyvében (The Man of Reason, 1984) Genevieve Lloyd pedig siet leszögezni, hogy ami a platóni és az arisztotelészi, vagy éppen a descartes-i logikában észszerű, az talán nem észszerű minden körülmények között. Különösen akkor, ha a nyugati filozófia feltűnően férfiközpontú.

Nem csoda, hogy a modern pszichológia pátriárkája, Sigmund Freud is tévútra szaladt a női-férfi kérdéseket illetően. Freud szakaszokra osztotta a pszichés fejlődést, és úgy vélte, a lányok négy-hat éves koruk között esnek át a fallikus, avagy „péniszirigy” korszakon, amikor szorongást ébreszt bennük, hogy nem rendelkeznek a lábuk között azzal, amivel a férfiak igen. (Hevesen ellenzett elmélet, de nincs mit csodálkozni, ha a szerzője más kérdésekben is szembe közlekedett az autópályán a mai világhoz képest.)

Ahhoz nem kell sem pszichológusnak, sem közvéleménykutatónak lenni, hogy az ember észrevegye, sokkal több kislány van, akik fiúk szeretnének lenni, mint ahány fiú szeretne lány lenni. Ennek az oka talán a szociális viszonyokban keresendő (ti. hogy a társadalmunk többre értékelni, de a múltban biztosan nagyobbra tartotta a fiúgyermeket). Ezen a véleményen volt Freud elméletének egyik leghangosabb kritikusa, Karen Horney is. A német származású amerikai pszichoanalitikus (1885-1952) elismerte, hogy sok kislány kevesebbnek érzi magát a neme miatt, de elutasította, hogy ezt valami pszichésen vagy biológiailag meghatározott péniszkomplexus okozza.

Inkább az a tudat, hogy sok kislány szabadabbnak, függetlenebbnek, kevésbé kiszolgáltatottnak látta a férfilétet a 20. században.

Ha megkérdeznénk az utca emberét, minek jobb lenni, nőnek vagy férfinak, vegyes válaszokat kapnánk. Az biztos, hogy a nagyvárosok közbiztonsága nem kedvez a nőknek, ugyanakkor egyre több kutatás mutatja, hogy az ülő és egészségtelen életmód miatt rohamosan csökken a férfi népesség tesztoszterontermelése. Vannak országok és kontinensek, ahol hatalmas szívás nőnek születni, és vannak államok, ahol azért haragszanak a nőkre, mert kimazsolázzák a jól fizető, kényelmes irodai állásokat, miközben a férfiak csatornáznak, építenek, kukáznak és sofőrködnek. Másokat a média által előidézett testképzavarok vagy a férfiak felé támasztott elvárásokat okolják a boldogtalanságukért.

Abban biztos vagyok, hogy a vitát Teiresziász sem tudná eldönteni, mi meg végképp nem fogjuk.

Pedig jó lenne, ha végre egyértelműen kiderülne, melyik nemhez jobb tartozni. Akkor a brüsszeli óvónénik olyan neművé műtenének mindenkit, és boldogok lennénk.