Az irodalomtörténet kevésbé ismert fejezete szerint Charles Bukowski későn tanulta meg használni a nyelvét, de hamar belejött a dologba, és az elmúlt tízezer év férfipopulációjával ellentétben szívesen dicsekedett vele, mire hajlandó.
Charles Bukowski piszok jól tudott írni, és az éjszakáit általában az írógépnél töltötte.
Talán nem ivott annyit, mint képzelik, de annál csak kicsit kevesebbet.
Amikor dolgozott, a világ legjobb írójaként gondolt magára, amivel természetesen önbizalomhiányát igyekezett palástolni. Kívül állt az irodalmi életen, későn futott be, de kevesen írtak olyan őszintén és kopogósan, szagosan, mint ő. Ezenkívül nem sok mindennel dicsekedhetett, nem voltak nagy ambíciói. Egyetlen állásban sem maradt meg sokáig, amikor rosszul fizető kétkezi munkákból próbált megélni. Miután befutott, olcsó motelekben aludt, a felolvasóestjein a közönséget és a házigazdákat fenyegette, ha nem érkeztek az asztalához megfelelő tempóban az italok. Millióan voltak előtte és utána is, akik szerették volna a kettőt együtt: inni és írni. De Bukowski példája nem útmutató a sikerhez, inkább a kivétel, ami a szabályt erősíti.
Bukowski egyetlen dologgal dicsekedett rendszeresen:
azzal, hogy ő olyan férfi, aki orális szexben részesíti a nőket, akikkel együtt van. Ez nem feltétlenül az a trivia, amit az ember tudni szokott egy íróról, de Bukowski az Bukowski... Azt is tudjuk, hogy ötven éves elmúlt már, mire megtanulta a dolgot, és Linda King tanította meg neki.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Linda King a hetvenes években járt Bukowskival, és nagyjából ugyanaz a személy, aki a Nők című regényben Lydia Vance néven szerepel. Azonkívül szobrászművész, amatőr költő. De csak nagyjából ugyanaz. Linda ugyanis tényleg megpróbálta elütni az autóval Bukowskit, miként a regényben Lydia, tényleg bedobta az ablakát sörösüveggel, tényleg szétverte a szobáját, az író pedig tényleg megütötte cserébe. De amikor pár évvel ezelőtt interjút készített vele a Vice, Linda King elmondta, Bukowski éppenséggel dühös volt rá, amikor a Nőket írta, ezért rosszabb színben tüntette fel, mint kellett volna.
Arra viszont büszke volt, hogy ő tanította meg Bukowskit a nyelv helyes használatára.
Íme a részlet a regényből:
„Nem mondod komolyan, hogy elmúltál ötven, és még nem nyaltál ki nőt?!” „De.” „Akkor már késő. (...) Öreg kutyának nem lehet új trükköt tanítani.” „Dehogyisnem” – ellenkezik az író. „Mindig is későn érő típus voltam.”
A szexualitás orális formája azóta létezik, mióta világ a világ. Az egyik legelső, fellációra vonatkozó feljegyzés az ókori Egyiptomból származik. A monda szerint Ozíriszt a bátyja darabokra szabdalta, a testrészeket Ízisz rakta össze, a pénisz azonban hiányzott, így a nemes testrészt a nő sárból formálta meg és szájjal lehelt belé életet. De ismerünk sumér szerelmes dalt is, amely az ajak és a női testrész édességét hasonlítja össze, félreérthetetlenül utalva a női nemi szerv nyelvvel való izgatására, a cunnilingusra. A hellén kor díszített vázáin is szerepelnek orális szexet ábrázoló jelenetek, és másfél évezred irodalmából kiderül, hogy a görögök megkülönböztették a szüzesség két szintjét. Az orális örömökről mégis gyakran szendén beszéltek, és a arrêtopoeîn szóval illették, ami szó szerint annyit jelentett: „olyan dolgot tenni, amiket nem nevezünk meg”. A vígjátékíró Arisztophanész szerint a cunnilingust Ariphradész, a muzsikus találta fel. De ami még érdekesebb: a hellének szerint a puszta gyönyörön túl az álomvilágba való bejárást tette lehetővé ez a szexuális praktika.
Sigmund Freud elmélete szerint a férfiak kasztrációs félelmet éreznek a női vulva láttán, de nem ez a pszichoterápia úttörőjének egyetlen tézise, amit kikezdett az utókor. Szerencsére a legtöbb férfi valami egészen mást érez a női öl látványának hatására, de abban Freudnak igaza volt, hogy a nyugati kultúrán végigvonul egyfajta kasztrációs félelem, már ami a nők nyelvvel való izgatását illeti. A görög és a római szleng egyaránt megalázta, ha valaki nyal, hiszen nyilván azért folyamodik a dologhoz, mert a pénisze nem elég az örömszerzéshez. A rómaiaknál, akik igazi kontrollmániások voltak a politikában, a harctéren és az ágyban is, tabu volt a cunnilingus és a női élvezet, amíg persze a túl szigorú előírások annál vadabb elhajlásokat eredményeztek.
A középkorban az egyház buzgón elítélte a szexualitásnak minden formáját, ami nem az utódnemzést szolgálta, de ne legyünk naivak, ugyanis az emberek annál buzgóbban űzték, amiben csak örömöt találtak. Miközben sok ezer kilométerrel arrébb, keleten a Káma-Szútra az istenség felé vezető kapunak tekintette az érzékiséget, Európában Abélard és Héloise gyönyörű, de levelezésben zajló titkos viszonya mutatja, milyen perzselő lehet a szerelem, ha csak a szférák szintjén létezik. Ahol prűdség van, ott hamar felüti a fejét az ellenkezője is. Geoffrey Chaucer mesegyűjteményében (Canterbury-i mesék) az egyik obszcén történet hőse megszégyenülten rohan el, miután a nő, akinek udvarol, az ajka helyett a hátsó felét nyújtja ki az ablakon, és helyezi az ő ajkára. John Milton Sámson című eposzában pedig az író arra utal, hogy a Biblia legizmosabb hérosza az asszonyi ölben veszítette el férfiúi erejét.
A dolgon a viktoriánus kor monogám ideálja sem segített, az új- és a modern korban még mindig nem eshetett szó az orális örömökről – bár az emberek aligha felejtették el, hogy léteznek. Zichy Mihály nem szívesen mutogatta, de ha nem passiójeleneten vagy apokaliptikus olajfestményen dolgozott, akkor ilyeneket rajzolgatott.
A cunnilingus jelentette örömök csak a II. világháború után kerültek vissza a hálószobarepertoárba.
A 60-as évek után a hierarchikus struktúrák az ágyban is fellazultak, és a hippik körében kötelező olvasmány volt a Káma-Szútra. Kiderült, hogy senki se lesz gyenge vagy férfiatlan, ha női lábak közé hajol. Bryan Adams nem csak az esztendőre gondolt, amikor ’69 nyaráról énekelt. D'Angelo büszkén hirdette, hogy ott lent is megcsókolja a másikat. Az Aerosmith lefordíthatatlan dalszövege szerint: „Livin' it up when I'm goin' down.” Lil Wayne: „She kiss me mine, and I kiss hers back / If she a bad bitch, she deserve that.” (Most csak férfi előadóktól válogattam, de a női popzenészek is egyre többet énekeltek róla, hogy elvárják, hogy a férfi alámerüljön.)
A kilencvenes években, ahogy a rap és a hiphop egyre meghatározóbb lett, a férfiak kifejezetten büszkén hirdették, hogy bébi, én megteszem neked azt, amit a másik pasi nem. A cunnilingus nem csak oké, hanem egyenesen menő lett, az igazi alfahím pedig – a népszerű, mémesedett anglicizmussal szólva – drowning in pussy.
Hát így néz ki a kasztrációs félelem? Ugye, hogy nem.
Linda King persze nem sejtette, hogy ilyen hosszú kultúrtörténeti fejtegetés részévé válik, amikor új trükkre tanította Bukowskit.
Elvárom, hogy egy férfi nekem is csinálja, amit én megcsinálok neki
– ennyivel indokolta a dolgot. Azt is elmondta az interjúban, hogy az író tényleg jó volt benne. A fene tudja, hogy Bukowski pusztán dicsekedni akart, amikor a nyalásról írt, vagy tisztában volt vele, hogy a kérdés évezredes vita tárgya.
