Ideje bevallanom, hátha érdekel bárkit: szörnyű vagyok sakkban. Amúgy sem vagyok nagy stratéga, és bár a szakértők szerint az intelligenciának legalább tíz fajtája létezik, nem tudom megmondani, melyik az, amelyiket pótolni kéne bennem, hogy megszeressem ezt a játékot. Ó, tudom a szabályokat! Ha ránézek egy sakktáblára, látom, ki áll nyerésre és talán azt is, mi lenne a következő helyes lépés. De képtelen lennék türelmet találni magam ahhoz, hogy végigjátsszak egy partit. Majd talán ha öreg leszek, és lesznek még betonból készült sakkasztalok a parkokban!

Utoljára akkor álltam bizakodóan sakkpartihoz, amikor általános iskolások voltunk, havazott, és az osztály nagy része nem jött be a suliba. A tanítás elmaradt, és elkezdtünk sakkozni egy lánnyal, akinek a barátnői szurkoltak.

Amikor úgy tűnt, hogy nyerésre állok, ellenfelem, állítva, hogy a bástya rézsút is tud közlekedni, leütötte a királynőmet.

Először megpróbáltam védeni az igazamat, de a lány és szurkolótábora nem fogta pártomat. Miután körülöttem mindenki a bástya minden irányú tehetségét bizonygatta, a felügyelő tanár pedig elpöckölte magától a dolgot, mondván, hogy nem ismeri a szabályokat, feladtam, és végigjátszottam a partit az ellenfelem szabályai szerint. Mondanom sem kell, vesztettem.

Azóta rendszeresen előfordul, hogy pár lépés után felajánlom az ellenfélnek, hogy játsszunk inkább francia sakkot, abban nem ciki veszteni.

És ha meglátok valakit, aki igazán nagyszerű sakkban, rögtön eszembe jut a történet Larry Evans nagymesterről, aki egyszer ellátogatott egy New York-i elmegyógyintézetbe, és összemérte a tudását a bentlakókkal. Az egyik beteg kíméletlenül elporolta a kockás pályán, és amikor a nagymester gratulált neki, megjegyezte:

„Evans úr, nem feltétlenül kell őrültnek lenni ahhoz, hogy jól játsszon az ember. De sokat segít.”

A napokban azonban végre emberemre találtam. Pontosabban nem emberre, hanem a mesterséges intelligenciára – mert hát ha hiányzik belőlem intelligenciatípus, az egyik talán épp ez, a mesterséges, amelyik kitartó, következetes és türelmes. Szóval újságcikkek nyomán rábukkantam Martinra, a Chess.com legbutább robotjátékosára, amelyet arra programoztak, hogy szörnyű legyen sakkban. Csakúgy, mint én. Azt, aki nem ismeri a szabályokat, talán megveri, de aki kicsit is konyít a játékhoz, annak már nincs félnivalója. Egy youtuber bebizonyította, hogy Martin képes veszíteni, ha ő maga 31 királynővel játszik egy csomó gyalog ellen. Ami olyan, mintha egy százlábú képes lenne orra bukni a frissen felmosott padlón.

A programozók arcot és családi hátteret is adtak Martinnak: középkorú szakállas származású fickó, aki a játék indításakor rögtön azzal kezdi, hogy: „A négyéves fiam most vert meg sakkban. Aú!”

Szóval elkezdtem játszani Martinnal, és hamar elhatároztam, a legérdekesebb az lenne, hogy kierőszakoljak tőle egy győzelmet. Nem volt egyszerű.

A szerencsétlen robot csak akkor tud nyerni, ha már tényleg nincs más lehetősége, mint mattot adni.

Állítólag borzasztóan népszerű, az emberek imádnak vele játszani. Bizonyára azért, mert a hibái miatt Martin emlékeztet leginkább egy emberre.

Mert hiába, hogy sokan azt hirdetik, lehetséges szebben, jobban élni, a világ javíthatatlanul tökéletlennek látszik. Alig mászunk ki az egyik válságból, már benne vagyunk a másikban. Sosem volt a kezünkben még ennyi tudás – legnagyobb része pár kattintásnyira –, mégis úgy érezzük, az univerzum után csak az emberi butaság végtelen. És mégsincs ezzel a butasággal semmi baj, hacsak nem társul hozzá bántó arrogancia. Martin pedig kellemesen buta: ha veszít, gratulál neked, és felajánlja, hogy ezentúl inkább tanítsd te sakkozni a fiát. Amikor pedig nyer – ellenem egyszer sikerült neki, nagy nehezen –, akkor legyint. Mármint legyintene, én így képzelem: „Ellestem egyet s mást a fiamtól.”

Most, amikor a világ okos emberei is óva intenek a szédületes tempóban fejlődő mesterséges intelligenciától, üdítő, hogy a sok AI között van egy ártatlan hülye is. Jó hír ez nekünk, buta halandóknak. Nem attól fogjuk szeretni egymást, ha okosabbak vagyunk. Inkább kedvesek legyünk.