85 éve történt, hogy az Óz, a csodák csodáját vetíteni kezdték tesztközönségnek Kaliforniában. 1939-ben a legtöbb film nem haladta meg a másfél órát, az Óz azonban csaknem két órát tett ki, így vágni kellett belőle. Ma már sokan tudják, hogy a karcsúsításnak csaknem áldozatul esett az Over the Rainbow is, amelyet Harold Arlen, a slágergyáros kifejezetten a film számára komponált, a rendező, Victor Fleming küzdött meg érte a stúdióval, hogy benne maradhasson. Hamar kiderült, hogy igaza van, mert a következő évben a legjobb betétdalnak kijáró Oscart is elnyerte, ráadásul Judy Garland védjegyévé vált.

Kevés felismerhetőbb képe van a filmművészetnek, mint Dorothyé, aki furcsa útitársaiba karolva sétál az aranysárga téglákból rakott úton Smaragdváros felé. Pedig meglepő, hogy egy gyerekeknek szóló, kaotikus és szürreális musical ekkora hatást gyakoroljon, amelyben egy tizenéves lány boszorkány elől menekül és a varázslót keresi. Az Óz márcsak azért is képtelen történet, mert rögtön megszegi a történetmesélés egyik nagy alapszabályát, amikor a végén kiderül, hogy minden, amit láttunk, csak álom volt.

A film zűrös produkció volt, a forgatásról évtizedekig szörnyű legendák terjedtek, a legmakacsabb történet szerint egy törpe öngyilkos lett a forgatáson, és ez a végső változatban is látható. Ez valószínűleg nem több összeesküvés-elméletnél, az viszont igaz, hogy Judy Garland számára a forgatás maga volt a pokol. Az Óz a mozipénztáraknál is rosszabbul szerepel a vártnál. (Az 1940-es moziévad nagy nyertese sem ez volt, hanem a 10 Oscar-díjjal jutalmazott Elfújta a szél.)

Az Óz, a csodák csodája mégis tökéletes gyerekfilm felnőtteknek: álmok, még többször rémálmok okozója, amelynek annyi értelmezése van, ahány néző és szubkultúra. Mindenkihez szól. Dorothy árva, de nem tudjuk, mi történt a szüleivel. Talán nem is fontos, hogy pontosan hogyan került a nagynénjéhez és nagybácsijához: épp olyan szimbolikus alak, mint Twist Olivér vagy Harry Potter, a magány, a sehová nem tartozás alakja, akinek meg kell járni más világokat, mielőtt a saját helyén otthon érezhetné magát:

„Mindenütt jó, de legjobb otthon.”

Dorothy története végigkíséri és kísérti Hollywood utóbbi nyolcvanöt évét. Joel Coen mondta egyszer: „Minden film egy újabb kísérlet az Óz, a csodák csodája újraalkotására.” A legendás rendezőpáros Ó testvér, merre visz az utad? című filmje legalább annyit köszönhet Fleming alkotásának, mint Homérosz Odüsszeiájának. De sok inspirációt merített belőle David Lynch is. A Twin Peaks, a Mulholland Drive vagy a Kék bársony ugyanazt a receptet követik, mint az Óz: egy hétköznapi karakter belép egy másik, furcsa világba, ahol a szépség és a szörnyűség, a valóság és a szürreális ellenállhatatlan keverékét tapasztalja. A Veszett világ gyönyörű tündérmese felnőtteknek, és nem lehet nem észrevenni, hogy Laura Dern karaktere ugyanazt a piros cipellőt hordja, mint Dorothy, s egy alkalommal hasonlóan üti össze a sarkait.

Ez is ide tartozik

Tényleg az Óz képsoraira készült a Pink Floyd legnevezetesebb albuma?

A városi legenda úgy tartja, hogy a Dark Side of the Moon és az Óz, a csodák csodája tökéletes kombót alkotnak. Az elmélet híresztelőit az sem zavarja, hogy a Pink Floyd tagjai a végsőkig tagadnak.

Tovább

Az Óz, a csodák csodája legendáriumának kevésbé ismert részéhez tartozik, hogy

a filmnek nagy kultusza volt az Amerikába vándorolt zsidók között.

Miután 1939. szeptember 1-én Németország megtámadta Lengyelországot, és kirobbant a világháború, a film nyitójelenetei sokakat az európai zsidóság sanyarú sorsára emlékeztettek – főként Miss Gulch megjelenése, aki el akarja venni és pusztítani Dorothy kutyáját, Totót. Az értelmezés érvényét némileg csökkenti, hogy Dorothy családja disznókat tart, no meg éppenséggel a nyugati boszorkány ábrázolásáról juthat eszünkbe a vasorrú bába antiszemita toposza... Mindenesetre, ahogy blogbejegyzések és publicisztikák sora mutatja (itt és itt), sok zsidó származású néző nemcsak az otthonából elűzött Dorothyban ismert magára, hanem a neurotikus Madárijesztőben és a Gyáva Oroszlánban is. (Noha vannak, akik George Cukor részvételével magyarázzák a film népszerűségét a zsidók körében, a zsidó családból származó magyar filmrendező alig néhány napot dolgozott a produkcióban.)

Ez az a film, amit sokszor újra lehet nézni. Főleg akkor, ha utoljára gyerekkorában látta az ember. Fel fog tűnni, hogy Smaragdváros varázslója, Óz még annál is fogalmatlanabb, mint elsőre tűnt, nem több korrupt politikusnál, aki rabul ejti az elveszett lelkeket. A tökéletes utópia pedig nem más, mint unalmas egyformaság. Hogy mindebben vaskos kapitalizmuskritika van, azon már meg sem lepődünk. Az eredeti mesekönyv írója, L. Frank Baum mindenesetre annak szánta: a sárga utat valójában aranyrudakból rakták, az oz pedig az uncia súlymértékre utal.

Ha csak a pénzt követjük, az nem vezet sehová, sokkal fontosabb a szív és az ész. És aki az utat végigjárja, annak másra nincs már szüksége.

Az Óz, a csodák csodája az első amerikai tündérmesének is tekinthető, amihez foghatót azóta is kevésszer mutatott fel az álomgyár.