A rendező Hitlerrel és Sztálinnal helyezte egy polcra a császárt.

„Nagy Sándorhoz, Adolf Hitlerhez és Sztálinhoz hasonlítom. Figyeljen, elég sok vaj van a fején. Mindeközben lenyűgöző a bátorsága, magabiztossága, és a fölénye” – nyilatkozta augusztus elején Ridley Scott az Empire magazinnak. Ahogy arról mi is írtunk, novemberben debütál a rendező új filmje, amiben Joaquin Phoenix a Gladiátor után ismét császárt játszik. A 157 perces eposz különös figyelemmel fordul Napóleon és egyetlen igaz szerelme, Joséphine (Vanessa Kirby) kapcsolata felé.

Nem kellett sok a franciáknak, hogy trompfoljanak a brit rendezőnek.

„Hitler és Sztálin semmit nem épített, és csak pusztulást hozott” – magyarázta Pierre Branda, a Fondation Napoléon örökségvédelmi osztályának vezetője egy interjúban, és hozzátette, hogy Napóleon nem rombolta le Franciaországot és Európát, az örökségét ma is ünnepeljük.

A kérdés csak az, tényleg így van-e?

Napóleon 1799-ben, turbulens, politikailag instabil időszakban ragadta magához a hatalmat, a forradalom kirobbanása után tíz évvel. Rajongói szerint uralkodása alatt – szemben a korrupt ancien régime-mel – inkább az érdemek szerint lehetett előrejutni, hatékonyabb lett a pénzrendszer, az oktatás, és kialakult az előremutató napóleoni jogrend. De a tábornokból lett császártól nem meglepően szükségtelen háborúk sorozatát indította – ezekben az évtizedekben az Ibériai-félszigeten és Moszkvában is jártak francia csapatok. 1812-ben, a birodalom legnagyobb kiterjedése idején Nagy-Britanniát, Svédországot, Portugáliát, a Török Birodalmat és néhány keleti országot leszámítva nem volt európai ország, amely ne állt volna fennhatósága alatt vagy szövetségben vele. Aztán három évvel később megverték Waterloo-nál – ezt még az ABBA dalából is tudjuk.

Napóleon „felvilágosult autokráciája” nélkül máshogy festene Franciaország.

Az általa létrehozott líceumrendszer máig az oktatás sarokpontja, a központosított, erős államban ekkor törölték el a feudalista kiváltságokat. Napóleon pragmatikusan egyenlőképp támogatta a vallást és a tudományokat, inkább politikai szükségszerűségből, és nem azért, mert mindkettőt fontosnak tartotta.

A császárság egyik legnagyobb bűne talán az, hogy

Napóleon 1802-ben visszaállította a rabszolgaság intézményét.

Hogy erről miképp gondolkodjunk, az először éppen 2021-ben, halálának kétszázadik évfordulóján vetődött fel komolyabban a franciák körében. „Nemcsak szépséghiba, hanem bűn” – mondta akkor Louis-Georges Tin, egy fekete aktivista. Mások arra intettek, hogy Napóleont nem piedesztálra kell helyezni, hanem tanulmányozni és megkérdőjelezni. Az biztos, hogy az 1802-ben meghozott intézkedés a francia forradalom és a felvilágosodás teljes tagadásában született, csak azért, hogy a császárság terjeszkedni tudjon a Karib-tengeri gyarmatokon és hatalmas területeket ellenőrizzen Észak-Amerikában. Az anyaországban 300 ezer feketéből vált ismét rabszolga, és további milliók világszerte, amíg Franciaország végleg el nem törölte az elnyomás e formáját 1848-ban.

A rabszolgatartás bevezetésére Santo Domingóban erőszakkal reagáltak. Brutális ellenállás szerveződött a franciák ellen, amely véres és sikeres volt, így jött létre Haiti. Az ország nagy árat fizetett a szabadságért: 1825-ben a franciák 150 millió frank (mai értékén 15-20 milliárd euró) megfizetésére kötelezték őket a rabszolgatartók kártalanításaként, amit Haiti egészen 1947-ig törlesztett.

Mindez persze nem csak Napóleon bűne. De hiába szerepelt az 1801-es alkotmányban, hogy „minden ember szabadon születik, él és hal meg”, nem lehet elfelejteni, hogy ez nem így volt.

Napóleon megragadta a 19. századi ember képzeletét. A karikaturisták rajzok ezreit készítették róla, a napóleoni háborúk szolgáltatják a Büszkeség és balítélethátterét, halljuk Beethoven Eroica-szimfóniájában, Arthur Conan Doyle pedig „a bűntények Napóleonjának” nevezte főgonoszát, Moriarty professzort. Az sem véletlen, hogy George Orwell a császárról nevezte el a diktátorrá vált disznót az Állatfarmban.

Az biztos, hogy Napóleon nem volt Hitler vagy Sztálin. Inkább elődjéhez, XIV. Lajoshoz lehetne hasonlítani. De úgy tudjuk, hogy Ridley Scott nem szokványos történelmi kalandfilmet készített a francia császárról:

„Ezt mindenképpen el akartunk kerülni. A magam nevében minden életrajzi filmre jellemző klisét el akartam kerülni”

– mondta ugyancsak az Empire-nak adott interjúban.

Az is kiderült, hogy a rendezőben a Jokert látva merült fel az ötlet, hogy filmet készítsen Napóleonról Joaquin Phoenixszel a főszerepben. „Néztem, és azt mondtam, ez a kis démon egy Napóleon Bonaparte. Úgy is néz ki.”