A remekműves rendező, akinek a garázsa nem n*ggerhulla-tároló, ellenben nála jobban senki nem tudja, valójában miről szól a Top Gun, szóval Quentin Tarantino alaposan felsrófolta a saját megbecsültségét azzal, hogy bejelentette, a soron következő tizedik lesz az utolsó filmje. A napokban a Hollywood Reporter exkluzív értesülésként tálalta, hogy a címét már tudják is:

a projekt The Movie Critic elnevezéssel fut, és egyelőre női főszereplőt keresnek hozzá.

A világ Tarantino-szakértői rögtön spekulálni kezdtek: a legnépszerűbb megfejtés szerint a filmcímbe foglalt kritikus mintája csakis Pauline Kael lehet, aki két és fél évtizedig a New Yorker munkatársa volt, és a legendás Roger Ebert szerint is hatással volt a filmiparra. Kael életének egyik ismert epizódja, amikor a hetvenes években rövid kirándulást tett a szakma másik oldalán. A korszak multitálentuma, Warren Beatty győzködésére egy időre otthagyta az újságírást és a Paramount tanácsadója lett. (Beatty tizenötszörös Oscar-jelölt, négyszer színészként, kétszer rendezőként, négyszer forgatókönyvíróként nominálták.) De bármennyire is ígéretes ötletnek tűnt leigazolni a szellemes, sarkos véleményű, mindig tájékozott, de sosem vonalasan ítélő kritikust, a munka alig tartott pár hónapnál tovább. Kael bölcsebben, de határozottan visszatért a kaptafához, Beatty pedig később keserűen kommentálta az esetet: „Őt leigazolni a legbutább dolog volt, amit valaha csináltam.”

Ez a sztori, valljuk be, tényleg érdekes lehet egy olyan rendezőnek, aki már a Volt egyszer egy Hollywood regényváltozatában is oldalakat szentelt annak, hogy alig ismert ötvenes-hatvanas évekbeli westernekről és gengszterfilmekről, sosem hallott lemezekről és a világ legtöbb tájáról láthatatlan hollywoodi mozikról regéljen, magyarul eddig meg nem jelent, Cinema Speculation című esszékötetében pedig önmagába harapó kígyóként csócsálja a moziverzum élet-halál kérdéseit.

Filmkritikust eddig még nem vittek mennybe a filmvásznon.

Az csak belterjes, áthallásos poén, hogy George Lucas és Ron Howard méltón elfeledett Gyűrűk ura-szerűségének, a Willow főgonoszát Kaelnek hívják. Az 1998-as Godzillában a kövér, pénzéhes polgármester neve Ebert. A Birdman emlékezetes jelenetében Michael Keaton beolvas egy firkásznak, amiért a kritikus a színésszel ellentétben semmit nem kockáztat, nem viszi vásárra a bőrét. A tavaly bemutatott Babylon egyik jelenetében Brad Pitt csótányhoz hasonlítja a filmes újságírót, mire jön az újságíró replikája: ha leég a ház, egyedül a csótányok élik túl.

És persze ne felejtsük el, hogy a Tarantino-univerzumnak is van már egy filmkritikus tagja, mégpedig ott, ahol a legkevésbé számítunk rá. A Becstelen brigantyk kocsmajelenetében Archie Hickoxról (Michael Fassbender) derül ki, hogy filmkritikákat ír. Később erőszakos halált hal, de ebben hadd ne lássunk többet! Különben is: két éve kiderült, hogy a rendező maga is kritikusnak állt.

Mindezzel együtt a legjobb, amit tehetünk, hogy hagyjuk Tarantinót dolgozni.

A filmrendező amúgy is szívesen hajlítja magához a valóságot a saját örömére. A Volt egyszer egy Hollywoodot és a Becstelen brigantykat az köti össze, hogy alternatívát kínálnak a történelemmel szemben: Sharon Tate nem hal meg, Hitlerrel viszont szövetséges partizáncsapat végez. A Ponyvaregény nem készülhetett volna el, ha nem létezik a gengszterfilmes zsáner, amely pont az ellentéte a tarantinói klasszikusnak, tele van kemény és pontosan elhelyezett dumával és megfelelő pillanatban elsülő pisztolyokkal. Az Aljas nyolcas és a Django elszabadul ugyancsak sajátos történelmi portrék, a Kill Bill pedig virtuóz játék a harcművészeti film formájával.

Ismerve a rendező kedvenc témáit az utóbbi időből, a Movie Critic – amiről annyit tudunk még, hogy a 70-es években játszódik majd – éppúgy beszélhet az eltörléskultúráról, mint a hollywoodi filmművészet elmúlt száz évéről, a mozi hőskoráról vagy éppen a hőskor végéről, ami a filmrendező számára kezdőpontot valami újat és izgalmasat jelentett. Arról a nemzedékről, amelyik – miként azt Dennis Hopper állítólag személyesen is odabökte az öreg hollywoodi rókáknak egy fogadáson – élve akarta eltemetni George Cukort, William Wylert és a többieket.

És az is lehet, hogy spekulációink mind tévesnek bizonyulnak. Élvezzük a nemtudás örömét, amíg lehet.