Nos, azok a tervek füstbe mentek, most csüngünk szótlanul a nagy semmiben: megérkezett 2022, és fogalmunk sincsen, mit hoz az esztendő. Gratula, Földlakó! Örülj, hogy még itt vagy, és ennyi. Jó másfél évvel ezelőtt még az életedért rettegtél, ha be kellett menni egy élelmiszerüzletbe, vagy a kényelmesnél tömöttebb volt a busz. Elmostad a termékek csomagolását, mielőtt bevitted őket a lakásba, és kényszeresen próbáltál ügyelni rá, hogy ne tapogasd az arcod (ami persze nem sikerült). Mostanra pedig kicsit fáradtan, kicsit fásultan húzod az álladról az orrodra a maszkot, amikor villamosra szállsz, és éppolyan rezzenéstelenül viseled a feléd áradó részecskék záporát, mint a régi szép, prepandémiás időkben. Gamma, delta, omikron, jön majd az omega is, a vég, de

mit használ, ha ez egy olyan apokalipszis,
hogy közben még mindig be kell járni dolgozni.

És eljön december 31. (Gyanúsan meleg van, 16 Celsius, de a felmelegedéssel hagy ne kelljen már foglalkozni, egyszerre csak egy világvége, légyszi!) Pukkan a pezsgő, mondják, hogy BÚÉK, és neked fogalmad sincsen, miről fogadkozzál, mert tavaly is cserben hagytad az összes ígéretedet.

Szóval arra biztatlak, hogy idén ne tegyél egyetlen újévi fogalmat sem. Nem annak van most ideje.

Lehetne próbálkozni trükkökkel: kisebb ígéreteket kell tenni, amiket könnyebb betartani, önjutalmazással vagy önfegyelmezéssel, több kávéval vagy kevesebb kávéval lehet eredményt kicsikarni, vagy olyan drága, éves kondibérlettel, amit ha megveszel, kénytelen leszel edzeni járni, mert kifizetted. De az újévi fogadalmak általában nem tartanak január végénél tovább, egy felmérés szerint pedig az emberek mindössze 6 százalékának sikerül a fogadalmához tartania magát.

És tovább megyek: bocs, de a legtöbb dolog, amit ilyenkor az ember, pezsgőmámorban, a tiszta naptári lap láttán megrészegülve megfogad, irreális. Legyek önmagam, legyek pozitív – milyen vagyok, amikor önmagam vagyok, miért legyek pozitív, ha éppen rosszul megy? Miért éppen január 1-jén, a ködös, nyirkos időben kezdjek el margitszigeti köröket futni, ha májusban és szeptemberben sem mentem ki, amikor jó idő volt?

Szóval legyen most legális elengedni magad!

2022 még mindig nem az az év, amikor tervezgetni érdemes. Nem tudjuk, hova szabad és lehet utazni, szóval ne idén akard megnézni a világ hét csodáját. Nem tudjuk, hogy mi történik a politikában, a gazdaságban, mi lesz, robban vagy pukkan az infláció, bezuhan-e a forint, a bitcoin, megmarad-e a munkád, elveszik-e vagy előléptetnek, beoltanak-e negyedszer, ötödször, ementáli sajt leszel-e, miképpen azt a miniszerelnök úr vizionálta. Azt sem, hogy milyen egészségnek örvendünk majd, bár – lekopogom – kívánjuk mindenkinek a legjobbat.

Nekem nem hiányzik, hogy megfogadjak valamit, aztán vagy rajtam kívül eső okból, vagy éppen miattam felsüljek, és még szarul is érezzem magam.

Persze van pár dolog, amiben változhatna a világ. Észrevettem például, hogy a távolságtartás miatt sokkal félszegebbek vagyunk egymáshoz a való életben, mint évekkel ezelőtt. Nehezebb a rockzenészek dolga, lassabban melegszik a közönség! A kommentekben viszont jóóóval erőszakosabbak vagyunk, és

szívesebben tüntetünk valami ellen, mint valamiért.

Cikkek százai szólnak arról, hogy világszerte polarizálódnak az országok: az állampolgárok falat húznak egymás közé csak azért, mert az egyik ide, a másik oda szavaz. Alapvetés lett, hogy aki a másik táborhoz tartozik, annak se esze, se lelke. Néha én is hajlamos vagyok ezt gondolni.

Egyetlen fogadalmat vagy ígéretet talán mégis hozhat az ember: hogy csak egy kicsit kedvesebb lesz az új évben. Ha véget ér ez a bús, magyar gyönyörűszép élet, úgysem arra fogsz emlékezni, hogy minden reggel jógáztál-e a kitűzött terv szerint, hanem hogy kik voltak a barátaid és a szeretteid. Naiv vagyok, tudom, de világháborúkat lehet megakadályozni azzal, ha valakit a megfelelő időben és helyen NEM küldesz el a halál falloszára.

BÚÉK minden Olvasónak!