Állati

Főként a nagyszünetben megesett, hogy ketten-hárman összehajoltunk, s úgy kellett beszélnünk, mintha egyikünk mondjuk tigris volna, másikunk víziló. Nagy sikerem volt elefántként, amikor kijelentettem: ormányom és párom nevében beszélek. Sajnos, nem én találtam ki, egy versben olvastam, a költőt akkor sem tudtam, azóta se bukkantam a nyomára. A Google sem dobta ki. Ezt viszont igen:

„35 éves afrikai elefántlány vagyok. 40 000 izom van csak az ormányomban, míg egy embernek 600 izma van a teljes testében! Akár 150 kg ételt is meg tudok enni, és 200 liter vizet ihatok naponta! Súlyom 2500-3000 kg. Kedvenc ételem a görögdinnye.”

Érdekes.

Az ormányom és párom izmos rendszerellenes poénnak hangzott akkor, a hatvanas évek közepe táján. Amikor a szocializmus kitűnt az életünkből, reméltem, hogy ilyesfajta virágnyelvre soha többé nem lesz szükségünk. Valóban, lényegében nincs olyan kijelentés, amit ne lehetett kimondani vagy leírni a rendszerváltozás óta eltelt két évtizedben. Más kérdés, hogy amióta politikai nézetek mentén két részre szakadt az ország, egyre több az olyan médium, ahol csupán ez egyik párt(ok)ra vonatkozó ellenvéleményt jó szívvel közölnék, és viszont. Sőt. Az ország gót nézeteket valló csoportosulásához tartozó tévék, lapok és rádiók meg se hívják azokat a személyiségeket, akik a másik eszmekört képviselik, s a persona non grata állapothoz elég, ha bármely okból ezt föltételezik róla,

Lehetséges, hogy csak azért, mert újabban messziről szemlélem az óbolygót, s benne a hazámat, de én úgy érzem, a pártok, mint olyanok, kezdenek veszíteni az erejükből, jelentőségükből, s egyszersmind a hatalmukból. Ez leglátványosabban az Amerikai Egyesült Államokban érzékelhető. Ott ugyanis nemrégiben egy közismerten gyönge jellemű, időnként csalárd üzleti megoldásokkal élő gazdag embert választottak elnökké, aki voltaképpen párt nélkül jutott a csúcsra, a republikánusok már csak akkor álltak mögé, amikor belátták, hogy nincs esélyes jelöltjük. Mindenki biztosra vette, hogy a leváltása után ellene induló bűnvádi eljárások miatt soha többé nem léphet a politika porondjára. Ám ezek a procedúrák akadoznak, s az ő hívei szerint igenis indulni fog a következő választáson.

Az az érzésem, hogy a magyarországi pártok is a végüket járják. Egyfelől osztódással szaporodnak, másfelől olyan szövetségekbe tömörülnek, amelyekben tulajdonképpen elvesztik párt jellegüket. Inkább erő- és érdekcsoportok veszik át a helyüket. A kérdés csak az, hogy ez jó vagy rossz nekünk. Én a szocializmusnak nevezett sártengerben nőttem föl, s a párt szó hallatán is föláll a hátamon a szőr, ennek folytán örülnék, ha valami más volna a politika alapintézménye a jövőben. Az is tetszene, ha a virtuális világba helyeződne át a polgárok álláspontjának kifejeződése, négy évenkénti szavazás helyett. Szerintem nagyon kevés az, hogy négy esztendőben egyszer öt-tíz másodpercet tölthetünk a fülkében, hogy beírjunk egy (vagy két) ikszet a megfelelő négyzetbe. A hagyományos népszavazásra is áll ez. Semmi akadálya, hogy a neten mondjunk véleményt, akár havi rendszerességgel a minket érintő fontos kérdésekben.

Tudom, tudom, félni kell a hackerektől és a csalástól. Drága barátaim, hagyományos szavazásnál nem? Különben is, vannak olyan számítógépes szakemberek, akik ennek elejét vehetik. A pártokra költött óriási összeg töredékéért alkalmazhatóak.

Szerintem mindezt még azok is fontolóra vehetnék, akiknek a megélhetését éppen a pártok biztosítják. Számukra létesíthetnénk egy segélyalapot. ugyancsak a jelenlegi párttámogatások gigantikus summájának picike részéből.

Attól, hogy megszűnnének a pártok, a hasonlóan gondolkodó állampolgárok még összetarthatnának. De akkor nem érhetné őket a vád, hogy párt-alapon alkotnak véleményt, gondolkodás nélkül. Kérlek titeket, fontoljátok meg.

Néha a képtelennek tűnő elképzelések viszik előre a világot. Volt olyan kor, amikor kiröhögték azt, aki kétségbe vonta, hogy a föld nem tányér alakú.

Ormányomra és páromra esküszöm, ki kéne próbálni. Állati izgalmas volna.