A Bloomberg.com igazán figyelemreméltó hely a neten. Nem tudom, olvassák-e hazánkfiai. Én is csak akkor, ha egy nem-hazánk-fia (pontosabban: néha -lánya) fölhívja a figyelmemet. Valahányszor rábukkanok, értékelem a higgadt, elfogultságmentesnek tűnő hangot.
Egy közlemény például arra a megállapításra jut, hogy az USA, Nagy-Britannia, Magyarország és más populista kormányok elszúrták a járványkezelést. Az USA ugye Trump elnökségének végéig volt populista. Nagy-Britannia pedig… nem is tudom, az volt-e egyáltalán. Mindenesetre tizenegy országot vettek górcső alá az ezzel foglalkozó szakemberek, s azt találták, hogy az általuk populistának minősített kormányok túlságosan enyhe járványügyi döntéseinek következtében ezekben a hazákban nagyjából kétszerannyian vesztették életüket a Covid-19 miatt, mint másutt. Egy bizonyos Világgazdasági Intézet munkatársainak fölmérése jutott erre az eredményre, az intézet Kielben (Németország) található.
Az elemzés szerint tehát jelentős mennyiségű ember életét lehetett volna megmenteni, ha az említett kormányok hajlandóak lettek volna szigorúbb (esetenként még szigorúbb) intézkedéseket elrendelni. Amelyek persze kellemetlenek, sőt húsba vágóak lettek volna, s következésképp az ottani politikusok népszerűségi indexét rontják. E ponton fölvethető, hogy vajon azok a szavazók, akik meghalnak, nem okozzák-e ugyanezt, már csak azért is, mert többé nem képesek a szavazó urnákhoz járulni. Nem tudom, a kieli tudósok vajon ki tudnák-e számítani, hogy bizonyos kormányok így vesztettek-e több voksot, vagy a gyászoló s egyúttal haragos rokonok és barátok ellenséges érzelmei miatt.
Annyi bizonyosnak látszik, hogy a ragály miatti halálesetek tizennyolc százalékkal növelték a pandémia mentes évek átlagát a demagóg politikusok vezette országokban, míg másutt ez az arány csak nyolc százalék. A különbség tekintélyes. Állítólag Sztálin jelentette volna ki, hogy egy ember halála tragédia, sokezer ember halála statisztika. Most, az ukrajnai háború idején ettől azért borsódzik a hátam. Ahogyan attól is, hogy hányan élhették volna túl a fertőzést, ha esetleg gyorsabban és határozottabban vezetik be például a szociális távtartást vagy a kötelező maszkviselést. Arra is sok példát említhetünk, amikor igazán hosszú ideig lebecsülték a járvány erejét, olykor kifigurázták a szakemberek baljóslatú véleményét. Ebben
a korábbi észak-amerikai elnök a kabarészínházi megoldásokig merészkedett.
Érdekes, hogy azóta sem vette a fáradságot, hogy ebben az ügyben elfogadható nyilatkozatot tegyen. Pedig most már mindegy, eső után köpönyeg.
Egyáltalán, annyival kedvesebb volna a szívemnek, ha különféle kormányok és szóvivőik világszerte kevesebbet dicsekednének azzal, milyen remekül vezették át a zavaros vizeken hazájuk hánykolódó bárkáját, s többször hangozna el, hogy bocsánat, ezt vagy azt sajnos elszúrtuk. Ilyen van. Minden munkában és pozícióban lehet hibázni, s szerintem annak beismerése növeli a népszerűséget, a látszat ellenére.
Ugyanilyen alapon lehetne némileg főhajtva belátni, hogy sok olyat tettek különféle országvezetők az elmúlt tíz év külpolitikájában, ami lehet, hogy rövid távon a szavazóik tetszését eredményezte, ám hosszú távon az adott országoknak károkat okozott. Mondjuk, a brexittől sem lett könnyebb az angolok élete, nem tett jót sem az iparuknak, sem a mezőgazdaságuknak, sem a kereskedelmüknek. Valamint a mesés gazdagságú orosz üzletemberek beruházásai is csak átmeneti haszonnal jártak, a brit nemzetgazdaság szempontjából. Végül, de nem utolsósorban, éppen elég rövidlátó lépés kövezte ki az utat ahhoz, hogy az orosz haderő megindulhasson egy szomszédos országba. Mert a korábbi agresszív megmozdulásokat a világpolitika térképén ritkán követte valódi ellenlépés.
Most tehát sokak tehetnék meg, számos ügyben, hogy kamerák kereszttüzében és parlamentekben beismerjék: sajnáljuk, elszúrtuk. Legsürgősebben a háború miatt kéne önvizsgálódniuk a hatalomban lévőknek.
Mert az összes többi elszúrt ügy is vétek, de a háború kifejezetten bűn. A legeslegsúlyosabb.
Az ENSZ szerint eddig tízmillió ukrán kényszerült elhagyni a lakhelyét. Hát… mi magyarok, nem is vagyunk ennyien.
