Fubar

Holdi magányomban a legfőbb tevékenységem az olvasás. Arra ideális ez a helyszín. Csönd, béke, háborítatlan órák, napok, hetek. Nem tudom, említettem-e már, hogy az én olvasó-képességem úgyszólván végtelen. Szinte napi egy kötet az átlagom. Persze, nem Háború és béke vagy A Buddenbrook ház vastagságúból, hanem közepesen karcsú művekből. Talán emiatt szeretek annyira idegen nyelven olvasni, úgy lassabban megy, s amikor jólesik egy regény (főleg prózát fogyasztok), örülök, ha tovább tart.

Egy magyarra nem fordított könyvben szerepelt a fubar, többször, néha így: FUBAR. A szövegkörnyezetből nagyjából kitaláltam, ám aztán meg is néztem a Google végtelen tudástárában. Az USA hadseregében használt szleng, mely azt figurázta ki, hogy ott szinte mindent betűszavakkal (v. ö. akronim) fejeznek ki. Előbb volt a SNAFU (Situation Normal: All Fucked Up). Magyarul:

Helyzetünk Átlagos: Minden Elbaszva.

Bocs, de nem lehet másképp. Nálunk tehát HÁTB lehetne, aminek pedig a háztartási alkalmazotthoz nincs kapcsolódása. Legföljebb gondolati szinten, ha elégedetlenek vagyunk a háztartásban dolgozó asszonnyal. Ennek viszont a mi smafu szavunkhoz nincs köze, mert az a franciából érkezett hozzánk: je m’en fous, vagyis nem érdekel. A SNAFU után jött divatba a FUBAR. (Fucked Up Beyond Any Repair.) Azaz:

Totál Elbaszva: Nem Javítható.

Erre a fogalomra igazán szükség volna a mi nyelvünkön is. Csodálom, hogy még nem alakult ki valami rá. Hirdethetnék pályázatot. Ám talán okosabb volna, ha számba vennénk a legfontosabb hazai FUBAR-okat (hm, TENJ-eket). Hátha mégis találunk szerszámot, módszert, megoldást rájuk.

Én úgy érzem, a legfájóbb FUBAR-ok egyike az, hogy mi, magyarok annyira szeretünk egyencsapatba tömörülni, és keresni – vagy kreálni – másik egyencsapatot, amelyet lehet utálni, átkozni, végső esetben gyűlölni. Tisztelet a kivételnek. Sikerült ezt odáig fejleszteni, hogy a két ellenséges tömb tagjai már végig sem hallgatják azokat, akik nem az ő uniformisukat viselik. Pedig

kinek árt az, ha megismerjük mások véleményét, bármennyire ellentétes a miénkkel? A sajátunkat ugye már úgyis tudjuk.

Csak az elvakult szekták nem kíváncsiak semminő kívülről érkező bírálatra vagy megfontolásra.

Az ember szabadnak született, nem pedig arra, hogy csapata, csoportja, nézettársai mondatait szajkózza bármiféle belegondolást mellőzve.

Hasonlóan kemény FUBAR az önzésnek az a foka, amely megfoszt attól, hogy törődjünk a tőlünk különbözőkkel, a rászorulókkal, az elesettekkel. Több vallás szent szövegei szerint is bűn annak elfelejtése, hogy egyszer hopp, másszor kopp, kerülhetünk mi is olyan helyzetbe, mint azok, akiknek kíméletlenül hátat fordítunk, csoport- vagy egyéni érdekek miatt.

Következik az impulzusok ellenőrizetlen szabadon eresztése, azaz indulatok válogatás nélküli rázuhintása embertársainkra. Amikor egy valamennyire szabálytalanul előző autóra durván rádudál valaki, megeshet, hogy igaza van. Ám az a kocsi már elkövette ezt a hibát, szóval, múlt idő, két té, ha agyondudáljuk, csak még veszélyesebb helyzetet idézhetünk elő. Arról nem beszélve, hogy az esetek kisebb százalékában lehet méltányolható oka a szabálytalanságra. Szülő nő a fedélzeten. Avagy haldokló anya a kórházban. Balesetet szenvedett közeli rokon. Nagyon FUBÁR, sőt nagyon TENJ, hogy megőrülünk attól, ha valaki – pillanatnyilag – megőrül a környezetünkben.

Higgadjunk le mindannyian. Kössünk békét. Közelítsünk több empátiával egymáshoz. Ne üljünk alkoholos vagy ingerültséges befolyás alatt autóba, ne szálljunk a tömegközlekedés járműveire. Igyunk te(n)jet. Aludjuk ki magunkat. Józanodjunk. Mielőtt az országos FUBAR még nagyobb káoszt, sőt – Isten ne adja – katasztrófát okoz.

Győzzön a bölcsesség, legyen béke. Lélegezzünk mélyeket.

Fog ez menni?

Hátha.